Listen Live Kolozsvári Rádió

‘Templomrengető’ találkozó Szilágykrasznán

KRASZNA REFORMATUS 036Ezerhatszáznál is több vendég, egy zsúfolásig telt templom és templomkert, kilencezer töltött káposzta, egy nagy zacskónyi perselypénz – csak néhány száraz, de önmagában is meghökkentő adat, amivel jellemezni lehetne a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetségének XVI.Konferenciáját, amelyet június 18-án tartottak Szilágykrasznán.

‘Templomrengető’ találkozó Szilágykrasznán

Articol editat de juhaszeva, 20 július 2015, 12:36

Természetesen ennél sokkal, de sokkal többről van szó. Egy csodaszép együttlétről, a női lelkiségnek adózó meghitt megnyilvánulásokról, az önzetlen, szívből jövő szolgálatról, a minden bizonnyal hatalmas, pozitív energiákat megmozgató, közös imádkozásokról. Juhász Éva összeállítása a találkozó néhány aspektusát villantja föl, a teljesség igénye nélkül. Első beszélgetőtársa Bogya-Kis Mária,a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kilenc egyházmegyéjét tömörítő Nőszövetség elnöke.

 

A találkozón begyűlt perselypénzt a leégett magyargéci parókia újjáépítésére, illetve az élesdi gyermekotthon és a kárpátaljai reformátusok támogatására fordítják.
Az eseményre műsorainkban még visszatérünk.

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban
Hangoló szerda, 13 március 2024, 14:34

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban

Forrai Szerénke, Fodor Edina és Varga-Mihály Márton a 70 éves Kolozsvári Rádió más-más időszakában volt a reggeli műsor vezetője. Most...

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban
„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”
Hangoló kedd, 12 március 2024, 13:33

„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”

Sántha Emőke kollégánk már többször szerepelt vendégként műsorainkban: hol daloskönyvet ír és ajzol, hol néprajzi gyűjtést végez....

„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”
Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt
Hangoló kedd, 12 március 2024, 11:09

Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt

Az idén hetvenéves kolozsvári Rádió életében nagyon sokan jelen voltak hosszabb vagy rövidebb ideig. Számtalan szebb vagy feszültebb...

Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt
„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”
Hangoló hétfő, 11 március 2024, 17:28

„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”

Két legfiatalabb kollégánk, Birtalan Albert és Orbán Szabolcs indította hétfő reggel a 70 éves Kolozsvári Rádió ünnepi...

„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”
Hangoló hétfő, 11 március 2024, 14:46

Magyar Oscar, Oppenheimer, Szegény párák – mindent kibeszéltünk!

Magyar díjazottja is van az idei Oscar-gálának. Mihalek Zsuzsa két kollégájával, Shona Heath-tel és James Price-szal közösen kapta meg az...

Magyar Oscar, Oppenheimer, Szegény párák – mindent kibeszéltünk!
Hangoló péntek, 8 március 2024, 08:27

Kolozsvári siker: négy aranyérmet szerzett Maier-Orosz Judit Dohában

Négy aranyéremmel tért haza a katari szenior úszó világbajnokságról a kolozsvári Maier-Orosz...

Kolozsvári siker: négy aranyérmet szerzett Maier-Orosz Judit Dohában
Hangoló csütörtök, 7 március 2024, 12:55

A növényeink kommunikálnak velünk, csak meg kell tanulni a nyelvüket

A növények jelzik, hogy mikor van szükségük gondozásra, átültetésre, csak meg kell tanulni értelmezni a...

A növényeink kommunikálnak velünk, csak meg kell tanulni a nyelvüket
Hangoló szerda, 6 március 2024, 14:28

Három éve jelent meg először az Újvárad kulturális folyóirat

Irodalmi esttel és lapbemutatóval ünnepel az Újvárad...

Három éve jelent meg először az Újvárad kulturális folyóirat