Élő Kolozsvári Rádió

Egy és, két és, há’ és, négy és – tánclépésben a Passeggióval

Létezik egy táncegyüttes Kolozsváron, a Passeggio, amely valamiben egyedi az országban: barokk táncokat ad elő. Emellett középkori, reneszánsz és XIX. századi táncokat is bemutat. Július 10-én a Brassói Régi Tánc Fesztiválon lép fel.

„Nem vagyunk profi táncosok, hiszen nem ez a szakmánk. Ha azok lennénk, valószínűleg nem táncolnánk ekkora örömmel. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem törekszünk a tökéletességre… Több száz éves tánclépéseket, koreográfiákat fejtünk meg” – vall magáról az együttes honlapján.

Passegio_XIX századA csoport vezetője, Juhász Csilla koreográfus-tánctanár 21 éve lelkes megfejtője és népszerűsítője a korabeli táncoknak, líceumi tanulóként tagja volt az Amaryllis reneszánsz zene- és táncegyüttesnek, amelyből kivált a Passamezzo csoport. Ez utóbbi 2009 óta Passegio néven lép fel, középkori, reneszánsz, barokk, illetve XIX. századi táncokat mutat be. A videó korában kézenfekvő a táncok rögzítése, a korabeli táncokat azonban nehéz rekonstruálni. Középkori táncok pontos leírásáról nincs tudomásunk, a Saltarello la Regina kivételével, ezért a koreográfus, a táncos festmények alapján „fejti meg” a több száz évvel ezelőtti tánclépések titkát – mondja Juhász Csilla.

A Passeggio, kisebb események kivételével, többnyire élő zene kíséretében varázsolja a nézők elé letűnt korok táncmulatságainak hangulatát. A nagy tömegeket vonzó fesztiválok mellett fellépnek a manapság nagy divatját élő tematikus vállalti elő-szilveszteri bulikon, ahol többnyire Velence, a reneszánsz a téma, vagy valamely korabeli uralkodó, szerepelnek esküvőkön, kastélynapokon. Magától adódik a kérdés, hogy meg lehet-e ebből élni, vagy inkább hobbi, elhivatottság a tánc az együttes tagjainak. Juhász Csilla válasza egyértelmű, számára több mint hobbi, de az együttes többi tagja is az ügy iránti lelkesedésből vállalja, hogy munka, család, egyetem mellett, szabadidejében, akár több estét is egy héten a táncpróbára szánjon.

Passegio_reneszánszAz együttes korhű jelmezekben lép fel, a ruhák elragadóan bájosak, legalábbis női szemmel, színesek, díszesek – kislány korában, de nemcsak, minden nő álmodozott már arról, hogy egy ilyen „vár-úrnői”, „hercegnői” ruhát magára öltsön. Juhász Csilla elmondta, a jelmezeket az együttes tagjai együtt tervezik, majd mindenki kiválasztja a számára megfelelő szabásmintát, színt. Gondot jelent viszont a kellékek beszerzése, a gyöngyök, fűzők, csipkék vásárlása, ilyesmit ritkán lelni manapság a boltokban, az utóbbi időben ezért gyakran interneten vásárolnak, távolabbról rendelik meg a portékát. Ami a táncokat illeti, Juhász Csilla koreográfus-tánctanár szerint a legnehezebbek a XV. századi, Mátyás-korabeli táncok, mivel egy tánc alatt többször is ritmusváltás történik, ezért a táncosnak nagyon résen kell lennie, a zenészek pedig nagyon kell, hogy figyeljenek, mekkora szüntet hagynak az ütemek között. Mi a kedvenc tánca? – kérdeztem végül.

„Nincs olyan, hogy kedvenc tánc, inkább olyan van, hogy ki a biztos partner, mert, ha olyan partnerekkel járod, vagy olyan táncosok vesznek körül, kik a legegyszerűbb lépéseket is szívesen, jókedvűen táncolják, akkor mindenképpen öröm táncolni” – jött a válasz.

Hallgassa meg az interjút!

Juhász Csilla, mintegy ajánlóként még hozzátette, a reneszánsz táncoknak nincs koruk, táncolhatják gyerekek és 80 évesek is. Bárki kipróbálhatja, tessék, csak bátran!

Bárdos Mária

Szerkesztő: bardosmaria, 2015 július 3, 12:41 / actualizat: 2015 július 3, 16:36

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Hangoló szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia