Élő Kolozsvári Rádió

Több pénzt a Pucknak! Ne legyen sokk felnőttként bemenni a színházba

vadas_laszlo_rendezo_puck_babszinhazKolozsvár emblematikus intézménye a Puck Bábszínház. Legalább annyira összefonódott a várossal, mint mondjuk a Hóstát. Valahogy azonban mintha háttérbe szorult volna.

Nemrég Vadas László rendező lett a bábszínház magyar tagozatának művészeti vezetője, terveiről kérdezzük a Hangolóban. „Gyerekkoromban minden egyes Micimackó előadást megnéztem. Az volt a fixa ideám, hogy én Micimackót haza kell vigyem. Mindig le kellett fogni, mert rohantam a színpad felé, hogy vigyem haza. Na, most úgy néz ki fordult a kocka és Micimackó fogott meg engem” – meséli.

A Kolozsvári Puck Bábszínház fenntartója a Kolozs Megyei Tanács. Kevés pénz jut az intézménynek, ezért összeállítottak „egy szép paksamétát” amiből kiderül, hogy a Pucknak van a legkisebb költségvetése az országban a bábszínházak közül. A keret össze sem hasonlítható például a bukaresti Ţăndărică költségvetésével, de a gyulafehérvári bábszínház is sokkal többől gazdálkodik.

Kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci – idézi Puskás Öcsit, majd részletezi is, hogy mire gondol:

„Van egy ilyen furcsa gondolkodás, hogy a bábszínház az ugyebár kicsike, akkor kicsivel is beéri. Ha például elmegyünk egy sportüzletbe láthatjuk, hogy a negyvenhatos sportcipő érdekes módon ugyanannyiba kerül mint egy huszonötös méret, akkor rájövünk, hogy az nem éppen úgy van, hogy ami kicsi az olcsó.”

Vadas László szerint a Puck Bábszínház mostoha körülmények között működik. Furcsállja, hogy az udvar, ahol a bábszínház van (a Főtér kellős közepén, ahol nap mint nap gyermekek járnak) nincs megfelelően rendbe téve, felújítva. A színházat fenntartó Kolozs Megyei Tanácsnak – a tanácsosoknak eszébe szeretné juttatni, hogy ők is voltak gyermekek. A gyermek első találkozása a színházzal itt történik – mondja. A finomságot, moralitást amit a bábszínház nyújt, tovább viszik magukkal. Akkor nem lesz számukra sokk felnőtt korba bemenni egy színházba.

A megyei tanács„megdolgozásán” túl egy egyesületet is létre szeretne hozni, amely a magyar tagozat előadásainak támogatására pályázhatna.

A teljes beszélgetés

Vadas László az ősszel induló évadról elmondta: még az előtt állították össze, hogy átvette volna a magyar tagozat irányítását. Műsorra kerül Csáki Csilla rendezésében a Tündérdada című előadás. Decemberben lesz a bemutató. Ezt a Szentivánéji álom követi, Vadas László rendezésében, aki szerint itt az idő, hogy a bábszínház névadója is jelen legyen a repertoárban. Majd egy Varga Ibolya rendezés következik és lesz egy iskolákba-óvodákba elvihető, mesemondós előadás is.

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 június 30, 19:58 / actualizat: 2015 július 1, 11:35

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel