Élő Kolozsvári Rádió

Segítségért pihenés cserében

o inima.ashxÚjabb országos kampányba kezdett a „Ments meg egy szívet”/”Salveaza o inimă” Egyesület. Ezúttal tombolajegyet kapnak mindazok, akik legkevesebb tíz lejjel támogatják az egyesület honlapján meghirdetett humanitárius célokat.

Az egyesület ezzel a kampánnyal segíteni akar a beteg gyermekeken és egyben népszerűsíteni kívánja a hazai turizmust, ugyanis a tombola jegyekkel az adományozók részt vesznek egy sorsoláson, amelynek nyereménye egy hét kikapcsolódás valamely romániai üdülőhelyen.

Júniusban, eddig több mint ezren adományoztak a www.salveazaoinima.ro honlapon meghirdetett humanitárius célokra. Az összegyűlt 12 ezer euróból 17 beteg gyereken tudtak segíteni. Ezek a lelkes adományozók, vesznek részt elsőként a hazai nyaralást népszerűsítő tombolahúzáson. Ezt az akciót idén csupán kísérleti jelleggel indították, de a szervezők remélik, hogy hamarosan népszerűvé válik és lehet majd folytatni a segítőkészséget pihenéssel jutalmazó projektet.

A „Ments meg egy szívet” Egyesült az első jótékonysági szervezet Romániában, amely jutalmazza az online felületen segítőket. Az ötlet az Amerikai Egyesült Államokból származik. Az egyesület 2012 végén alakult. Tavaly volt az első alkalom, amikor a honlapjukon indítottak gyűjtést. Akkor több mint 100 ezer eurót adományoztak. Ezt az összeget a nagyon súlyos szervi elváltozással született gyerekek megsegítésére fordította a „Ments meg egy szívet”Egyesület.
A segítőkészséget kikapcsolódással jutalmazó akcióról további részleteket a www.salveazaoinima.ro honlapon találnak.

Maksay Magdolna összeállítása

Szerkesztő: maksay, 2015 június 22, 19:44 / actualizat: 2015 június 24, 22:20

Sétatér: Tamási Áron nyomában
Sétatér szerda, 2025 szeptember 242025 szeptember 24, 16:33

Sétatér: Tamási Áron nyomában

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Kevés regény záró gondolata lett ennyire szállóigévé, mint Tamási...

Sétatér: Tamási Áron nyomában
KMN: Sétáljon velünk a múzeumok sétányán!
Sétatér csütörtök, 2025 augusztus 212025 augusztus 21, 12:19

KMN: Sétáljon velünk a múzeumok sétányán!

A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt részben a Farkas utcai kihelyezett stúdióból közvetítünk. Egyes műsoraink is igazodnak ehhez ilyenkor:...

KMN: Sétáljon velünk a múzeumok sétányán!
Sokpilléres nyugdíj-alapozó
Sétatér szombat, 2025 augusztus 162025 augusztus 16, 10:10

Sokpilléres nyugdíj-alapozó

A politikum – a törvény alkalmazási szabályzatával jócskán megkésve – épp azon vitázik, hogy a kötelező magánnyugdíjunk havonta...

Sokpilléres nyugdíj-alapozó
Mindennapos küzdelem, amelyben a félelem mellett a remény is jól megfér – Kárpátalján jártunk
Sétatér szerda, 2025 április 22025 április 2, 17:09

Mindennapos küzdelem, amelyben a félelem mellett a remény is jól megfér – Kárpátalján jártunk

Balázs Attila tordaszentlászlói lelkipásztorral múlt héten Kárpátalján jártunk, hogy tartós élelmiszereket és vetőmagot vigyünk a...

Mindennapos küzdelem, amelyben a félelem mellett a remény is jól megfér – Kárpátalján jártunk
Sétatér péntek, 2025 március 72025 március 7, 13:46

Az MI is „beépül az életünkbe, mint a számítógép”?

Nem két-három éve jött létre, s főleg nem egyik napról a másikra az, amit ma mesterséges intelligenciának (rövidítve MI-nek vagy angol...

Az MI is „beépül az életünkbe, mint a számítógép”?
Sétatér csütörtök, 2024 november 282024 november 28, 11:05

A TikTok titka?

A Sétatér e heti adásában egy korábbi műsort ajánlottunk hallgatóink figyelmébe. Egy évvel ezelőtt beszélgettünj Petki Milán...

A TikTok titka?
Sétatér hétfő, 2024 november 112024 november 11, 13:32

Egyedi ízvilág: kézműves sörök piaca és fogyasztói

Műsorunkba vendégszerkesztőt hívtunk: Váry-Sylvester Péter újságíró-hallgatóként készítette el az itt hallható összeállítást. Ő...

Egyedi ízvilág: kézműves sörök piaca és fogyasztói
Sétatér csütörtök, 2024 november 72024 november 7, 14:57

Szatmár Megyei Múzeum: régészeti leletek között folytatjuk sétánkat

Műsorainkban több rendben beszámoltunk arról, hogy megújult Szatmárnémetiben a megyei múzeum teljes történelmi kiállítása. Néhány hete...

Szatmár Megyei Múzeum: régészeti leletek között folytatjuk sétánkat