Élő Kolozsvári Rádió

Olykor durva de izgalmas világ – Havancsák Gyula lemez- és könyvborítói

A TIFF keretében nyílt meg Kolozsváron, kissé méltánytalanul eldugva, a Horea út 4. alatti volt Uránia mozi omladozó termében Havancsák Gyula magyarországi metál-grafikus tárlata. Főleg CD- és néhány könyvborító látható, a hét végéig. Világunk sokszor kegyetlen, gyilkos, ijesztő, vérben és háborúban tocsog, minden pillanatért meg kell küzdeni, bármilyen eszközzel. Az elmúlás, a halál nagyon változatos módon jelenik meg a kemény zenében.  Gyakran szólnak ezek a dalok valóságtól elrugaszkodott dolgokról, víziókról, közkedvelt téma a szex is, és a műfaj egyes válfajaiban ott a társadalomkritika.

 

havancsak1Havancsák Gyula Magyarország egyik legnépszerűbb metál-grafikusa, neves külföldi zenekarokkal dolgozik együtt. CD-borítókat tervez, a zene és a szöveg kombinációja ihleti azt a látványt, amelyet az albumokhoz társít. Kolozsvári kiállítására lemez-borítók képeit hozta el, illetve néhány könyv borítójának felnagyított változatát. Furcsa világba csöppenünk, első látásra ijesztő, kényelmetlen, sőt hátborzongató. De az elmélyültebb szemlélődés után rájövünk, hogy, ugyan sok esetben egy fantáziavilág elemi tárulnak elénk, ezeknek a képeknek az alapja a valóság. Világunknak kegyetlenebbik fele. A téma felnagyítása szembesít ezzel. Fantázia-lények, elképzelt környezet, sötét színek, hátborzongató történetek. A technikai kidolgozása a képeknek a lehető legigényesebb, legaprólékosabb.

 

havancsak2Havancsák Gyula könyvborítókat is tervez, a hordozó más, a téma hasonló. Ez az a világ, amely érdekli, amely kihívást jelent számára. Nem is gondolnánk, hogy kenyere egyik részét játék-figurák, karakterek tervezésével keresi… Ahhoz, hogy a világ kegyetlenebbik fele érdekeljen valakit, nem gonosznak, hanem nyitottnak kell lenni. Havancsák Gyula természetesnek találja, hogy ezt a világot ábrázolja, a maga módján. Kihívás ez, hobbi, a zene és a művészet szeretete.

Szuszámi Zsuzsa összeállítása 

Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2015 június 15, 15:15

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel