Listen Live Kolozsvári Rádió

Baklava, gözleme, künefe – Török fesztivál Kolozsváron

Török fesztivál zajlott a hét végén Kolozsváron, a Monostori úti Nemzetközi Iskola udvarán. Tánc-előadások, hangversenyek, színházi produkciók, kézműves bemutatók valamint a török konyha ínyencségei várták a kíváncsiakat. A fesztivált néhány éve szervezi meg Bukarestben a román-török kapcsolatokat támogató Tuna Alapítvány. Idén először Kolozsvárra is eljöttek.

Baklava, gözleme, künefe – Török fesztivál Kolozsváron

Articol editat de Szilágyi Szabolcs, 14 június 2015, 12:57

Az asztalokon ott sorakoztak a török konyha remekei, köztük természetesen sok édesség a baklavától a küneféig sok minden kínálta magát. Lehetett vásárolni frissen sült gözlemét, azaz vízből, lisztből, sóból gyúrt tésztát, amit több mindenfélével töltenek, Kolozsváron egy sajtos változatot készítettek a hidzsábot viselő asszonyok.
Volt kebab is, amely valóban sokkal jobban hasonlított ahhoz amit Törökországban lehet kapni és jócskán különbözött az itthon kebebként árult gasztro-ficamoktól. Melléje mindenféle török üdítőt, török kávét, vagy török teát kínáltak.

Láthattuk, hogyan működik az ebru, azaz a papírmárványozás. Ennek lényege, hogy vízhez sűrítő anyagot adnak, ez teszi lehetővé, hogy a festék ússzon a víz felszínén. Különféle színeket cseppentenek a víz felszínére, melyekből mintákat formáznak. Ezután a papírlapot a víz felszínére helyezik, a papír pedig felveszi a kialakított mintát.
A Nemzetközi iskola bazár hangulatát erősítették a mindenféle, Törökországban is szuvenírként árult apróságok. A feztől, a férfiak által viselt fejfedőtől, a helyben készített üveg-csecsebecsékig jó néhány török különlegességet lehetett vásárolni.
A kis színpad felől folyamatosan szólt a török zene, és kerengő dervist is láthatott, akinek volt türelme kivárni.
Egy biztos, a júniusi kánikula sokat segített a törökországi hangulat megteremtésében.

kolozsvári rádió

Rádiós ünnep nosztalgiával – találkozni és beszélgetni, hogy majd legyen mire emlékezni
Sétatér szerda, 1 november 2023, 16:36

Rádiós ünnep nosztalgiával – találkozni és beszélgetni, hogy majd legyen mire emlékezni

Hét éve már a nap 24 órájában szól hallgatóihoz magyarul a Kolozsvári Rádió. Jeles pillanat, amely emlékezésre késztet...

Rádiós ünnep nosztalgiával – találkozni és beszélgetni, hogy majd legyen mire emlékezni
„Amit főzünk, megesszük, és a barátokat is jól látjuk”
Sétatér szerda, 18 október 2023, 15:39

„Amit főzünk, megesszük, és a barátokat is jól látjuk”

A szilágysági magyarok értékeinek megismerésére, újonnan készült viseleteik bemutatására és kedvességük megtapasztalására is alkalmat...

„Amit főzünk, megesszük, és a barátokat is jól látjuk”
Az egyetlen hibás az elkövető – Túl közel
Sétatér hétfő, 16 október 2023, 13:04

Az egyetlen hibás az elkövető – Túl közel

A gyermekek elleni szexuális erőszak megbocsáthatatlan, de nehezen bizonyítható bűn. Vagy azért, mert az áldozatokat a szégyenérzet...

Az egyetlen hibás az elkövető – Túl közel
Expedícióra mentek, segíteni maradtak Törökországban a kolozsvári barlangászok
Sétatér hétfő, 9 október 2023, 09:54

Expedícióra mentek, segíteni maradtak Törökországban a kolozsvári barlangászok

Sokáig még arról fogjuk ismerni a törökországi Morca barlangot, hogy egy hatalmas mentőakció zajlott ott szeptember...

Expedícióra mentek, segíteni maradtak Törökországban a kolozsvári barlangászok
Sétatér csütörtök, 31 augusztus 2023, 12:20

A szilágysági fazekasság egyetlen mai képviselője

Az idei, 22. Partiumi Magyar Napokon benéztünk a kézművesekhez, vásárfiát is...

A szilágysági fazekasság egyetlen mai képviselője
Sétatér szerda, 30 augusztus 2023, 18:19

Ugyanaz, de mégis más: Sinkó Kalló Katalin Kalotaszegi nagyírásosa

Termékenység-varázslás, gazdagság, szerelem: ez mind varázsolható a kalotaszegi nagyírásos mintáit felhasználva – állítja Sinkó...

Ugyanaz, de mégis más: Sinkó Kalló Katalin Kalotaszegi nagyírásosa
Sétatér szombat, 26 augusztus 2023, 10:04

Álljunk meg egy szóra dr.Csernus Imre pszichiáterrel!

Dr. Csernus Imre magyarországi pszichiáter hosszú évekig a kábítószerfüggők “csodadokija” volt. Stílusa, nyersessége miatt nem vált...

Álljunk meg egy szóra dr.Csernus Imre pszichiáterrel!
Sétatér szombat, 26 augusztus 2023, 09:54

Kossuth-kerti séta a Partiumi Magyar Napok alatt

Huszonkettedik kiadásához érkezett Szatmárnémetiben a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozata. Rácz Éva a Kossuth-kertben sétálva számol...

Kossuth-kerti séta a Partiumi Magyar Napok alatt