Élő Kolozsvári Rádió

Jubileumi néptánctalálkozó

WEB PerkoIdén, a megszokottól eltérően, két napos lesz az Erdélyi Perkő Gyermek-és Ifjúsági Tánctalálkozó, ugyanis immár tizedik kiadásához érkezett. A június 13-14-én sorra kerülő rendezvény célja lehetőséget teremteni a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyütteseknek a megmutatkozásra, a kapcsolatteremtésre, hogy megélhessék a magyar néptánc örökségünk gazdagságát és sokszínűségét – tudtuk meg Virág Endre szervezőtől, a Kovászna Megyei Művelődési Központ szakelőadójától. A találkozón 38 együttes lép fel Maros, Hargita, Kovászna és Bákó megyéből. Lesznek visszatérő vendégcsapatok Kisújszállásról, és a fesztivál résztvevői között található egy-egy fegyverneki és törökszentmiklósi gyermek néptáncegyüttes is. A tánctalálkozón fellép a magyarországi Kolompos Együttes és Téka Zenekar, a kolozsvári Tokos Zenekar, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Sóvidéki kalapács című előadásával.

Virág Endre szervezővel Deák Gyöngyi készített interjút

Szerkesztő: deak.gyongyi, 2015 június 9, 19:11

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 10:58

A kalotaszegi Méráról a világnak

MÉRA World Music Festival – magyaroknak: Világzenei Csűrfesztivál. Családias hangulatú, kisebbecske fesztivál, színes világzenével....

A kalotaszegi Méráról a világnak
Hangoló kedd, 2026 július 282026 július 28, 11:16

A kártérítési értesítés nem elég: lépnie kell a jogosultnak is

Augusztus végéig minden kedvezményezetthez eljut a 2026 év kifizetési utalványa – adta hírül közösségi oldalán az Országos...

A kártérítési értesítés nem elég: lépnie kell a jogosultnak is