Élő Kolozsvári Rádió

A lelkünk akkumulátor: fel kell tölteni!

Erdős Alpár pszichoszomatikus pszchológus

Erdős Alpár pszichoszomatikus pszchológus. Fotó: Facebook.

Testi tüneteink hátterében sokszor gyanítunk lelki okokat, s ez ma már nem meglepő: pszichológusok is foglalkoznak ezzel, párhuzamosan az orvosokkal. A vérképünkből is le lehet vonni következtetéseket, de ilyet csak szakember tehet, magunk ne próbálkozzunk vele! Sőt: könyvből meg tudjuk érteni testünk-lelkünk működését, de a változásért cselekedni kell.

A pszichoszomatikus pszichológiával foglalkozó szakemberrel, Erdős Alpárral beszélgettünk a Hangolóban.

„A pszichoszomatika olyan testi tünetekkel foglalkozik, amelyeknek valószínűsíthetően lelki okai vannak.

A testünk olyan, mint egy autó. Van benne üzemanyagtartály, amelyet a jó időben elfogyasztott táplálék tölt fel, s van benne akkumulátor, ez a lelkünk. Az akkumulátornak van nyolc rekesze. Ha ezeket szinten tartjuk, nagyon jól fogjuk tűrni a stresszt.  Kezünkben a kormány, mi irányítunk.”

– mondja Erdős Alpár pszichoszomatikus pszichológus, aki vérképünk alapján is tudja, hol a baj a lelkünkben. A stresszmérésnél és stressztűrésnél folytatjuk:

Kérdezett: Rácz Éva

„Valamit megérteni és valamit megcselekedni: a világon két különböző dolog. Ha kezemben van a térkép Rómáról, láthatom a teljes utcahálózatát. De a várost csak úgy fogom látni, ha teszek is érte: ha elindulok.”

Szerkesztő: Rácz Éva, 2015 június 8, 10:27 / actualizat: 2015 július 10, 14:33

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók