Élő Kolozsvári Rádió

Folytatódnak a lakónegyedi játszótér napok

WEB Jatszoter kepA Kolozs Megyei Állampolgárok Klubja tavaly májusban rendezte meg az első Kolozsvári Magyar Játszótér Napokat. A kolozsváriak megszokhatták, hogy a jó idő beálltával a város különböző negyedeiben délután 6 és 8 óra között zenével, kézműves foglalkozásokkal várják a kicsinyeket és hozzátartozóikat.

A Kolozsvári Magyar Játszótér Napokat az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének javaslatára kezdte el rendezni a Kolozs Megyei Állampolgárok Klubja, a KOMÁK. Idén csatlakozni fog a Vigyázó Egyesület és a MINTA Ifjúsági Szervezet is. Hogy miért van szükség ezekre a foglalkozásokra? – kérdeztük a Vigyázó Egyesület elnökét, Sándor Esztert.

˝Ennek a kezdeményezésünknek az a célja, hogy a negyedbeli magyar családok találkozhassanak, barátságokat kössenek úgyanúgy a gyerekek, mint a felnőttek. Úgy gondoljuk, hogy mindenképp ki kell menni a lakónegyedekbe hiszen akár a nyári, akár a téli gyerekprogramok többsége a központhoz közeli iskolákban, óvodákban, egyesületek székhelyén zajlik. Ki kell menni abba környezetbe, ahol élnek ezek a magyar családok, és így közelebb kerülve hozzájuk biztosítani, hogy találkozhassanak egymással, szoros közösséget tudjanak kialakítani. Nagy igény van ezekre a rendezvényekre. Tavaly májusban kezdtük el, és azóta folyamatosan, ameddig az ősz beáll, folyamatosan szerveztük minden kedden. Idén csütörtökön kerül sor a találkozásokra.˝

Kolozsvári Magyar Játszótér Nap legközelebb június 11-én lesz a Györgyfalvi negyedi Kis Herceg játszótéren délután 6 és 8 óra között.

Sándor Esztert, a Vigyázó Egyesület elnökét Deák Gyöngyi kérdezte 

Szerkesztő: deak.gyongyi, 2015 június 5, 17:02

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
Hangoló csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 12:09

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa

Gergely Zsuzsa közel 30 éve azon dolgozik, hogy közel hozza hallgatóinkhoz a művészeteket, meghozva a kedvünket színházi előadásokhoz,...

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Hangoló szerda, 2026 január 212026 január 21, 12:32

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”

Alig több, mint egy éve számolt be a Kolozsvári Rádió arról, hogy két nemzetközi hírű művész közreműködésével, ritkán hallott...

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Hangoló péntek, 2026 január 162026 január 16, 12:50

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés

Év eleje óta Ciprus vette át az európai tanács soros elnökségét, és Bulgária bevezette fizetőeszközként az eurót. Az Amerikai Egyesült...

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:51

Népdalaink rejtett üzeneteiről

Szatmári, kalotaszegi, mezőségi, Maros-menti és sóvidéki dallamokkal is találkozhatnak az érdeklődők Kolozsváron. A Soroglya Zenekar...

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 14:36

Tényleg téli Téli majális

Nyolc év után szervezik meg ismét hóban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Téli majálisát a kolozsvári Törökvágáson....

Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 13:33

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!

Tizenegyedszer szervezi meg vers- és prózamondó versenyét a magyar kultúra napja alkalmából a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium...

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Hangoló csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 12:41

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar

Hagyománnyá vált Kolozsváron, hogy újévi népzenei koncertre hívja az érdeklődőket a Tokos Zenekar, ez lesz most egyben az évfordulós...

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló hétfő, 2026 január 52026 január 5, 11:19

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját

A legendás termálfürdő mellett Gyula egy különleges cukrászdával is büszkélkedik: Százéves cukrászda a neve, azonban ennél jóval...

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját