Élő Kolozsvári Rádió

Gyere el Te is! Hangzó Csoda

Hangzó Csoda 2012-ben

Hangzó Csoda 2012-ben

Demény Péter verseit mondják idén a Hangzó Csodán.
A három szervező, Balázs Attila református lelkész, Molnár Levente színész és Szilágyi Szabolcs rádiós szerkesztő, a szokásos tavaszi megbeszélésen egybehangzóan Demény Pétert javasolta, aki egy telefonhívás nyomán azonnal igent is mondott a felkérésre. “Hogyne vállaltam volna, odavoltam a meglepetéstől!” – mondta.

A Hangzó Csodát Molnár Levente, (igen, az aki a cannes-i díjas Saul fiában játszik) vezényeli. Az eredi elképzelés szerint a színpadról, mikrofonba elő-mondta volna a vereseket, de a kolozsvári közösségi versmondás első kiadásán kiderült, erre semmi szükség, elég egymásra figyelésre inteni a résztvevőket és számolni háromig. Az “és tessék” után a csoda magától megszületik.

“Ha csak rá gondolok arra a pillanatra, ami most vasárnap megint el fog érkezni, libabőrös lesz még a kézfejem is attól amikor együtt vagyunk, amikor nem kell vezényelni, nem kell irányítani csak olvasni kell. Ez a csoda! Amikor emberek ösztönösen egymásra hangolódnak”

– mondja Molnár Levente.

A Hangzó Csoda húsz-huszonöt percig tart, négy-öt verset mondanak el közösen a résztvevők,  de egy évig lehet belőle táplálékozni – vallja Balázs Attila, református lelkész.

“Nekem mindig megható érzés. Jó látni, hogy ebben a világban, ahol eléggé elszigetelődnek egymástól az emberek, nem találják a közös hangot – egyre több olyan, egymáshoz közel álló élethelyzettel találkozom, amikor a legközelebb álló emberek is úgy eltávolodnak egymástól –  és itt valaminek a hatására annyira együtt dobog mindenkinek a szíve, annyira lüktető hangulat van. Nem csak arra figyel mindenki, hogy együtt mondja a többiekkel, hanem, hogy együtt legyenek.”

A Hangzó Csodán a verseket a résztvevők megkapják, csak fel kell olvasni – közösen. A kolozsvári közösségi versmondás 2011-ben indult útjára. Dsida Jenő, Kányádi Sándor, Weöres Sándor, és László Noémi verseit mondták el a kolozsváriak. Idén a szervezők Demény Péter versei mellett döntöttek.

Balázs Attila és Molnár Levente a Hangolóban

A Hangzó Csoda második kiadása óta a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét záróeseményeként zajlik. A helyszín is többször változott, a Farkas utca, a Mátyás szülőháza előtti tér és a Bánffy-palota udvara is zengett már a közös versmondástól. Idén a  Potaissa, volt Fogoly utcában lesz Hangzó Csoda,  június hetedikén, délután öt órától

Gyere el Te is!

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 június 4, 12:14

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Hangoló szombat, 2025 augusztus 162025 augusztus 16, 10:05

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök

Székelyudvarhelyen nyitotta meg még márciusban a Kriza János emlékévet a Magyar Unitárius Egyház, megemlékezve a néprajzkutató, teológus...

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Hangoló péntek, 2025 augusztus 152025 augusztus 15, 09:48

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban

A kolozsvári Farkas utcában, a Református Kollégiumban – a Kolozsvári Magyar Napok részeként – augusztus 21-24. között idén is...

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 13:38

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron

A megszokott augusztusi időpont helyett idén szeptemberben szervezi meg az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) a Kós Károly Emlék- és...

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló szerda, 2025 augusztus 132025 augusztus 13, 09:28

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Bőséges kínálattal készülnek idén is a Szent István-napi Néptánctalálkozó szervezői, augusztus 15-e és 19-e között több helyszínen...

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 20:15

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek

Szeptember 10-14. között szervezi meg első szakmai műhelytáborát az Ampelopsis Versszínház a Kolozs megyei Inaktelkén. A műhelytáborban...

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 14:00

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel

Új helyszínen nyitja meg kapuit a kolozsvári Koffer kávézó. A könyves kávézót sokan megszerették az elmúlt 10 és fél évben, egy...

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 12:00

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről

A Zsoltárok könyvéből származó idézet volt a mottója a 36. Mladifestnek, amelyet augusztus 4-e és 8-a között tartottak Medjugorjéban:...

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről
Hangoló péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 13:08

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel

Az elmúlt hetekben több alkalommal is tüntettek a pedagógusok a tanügyminisztérium előtt, és a tanügyminiszternek a lemondását is...

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel