Élő Kolozsvári Rádió

Szórványösszefogás Magyarderzse és Páncélcseh templomáért

fotó: hereditarium.ro

Páncélcseh romos temploma. Fotó: hereditarium.ro

 

Szombaton ismét templomtakarító akciót szervez a Kolozsvári Református Egyházmegye. Néhány éve felkeresik az elhagyott templomokat, azokon a településeken ahol már nincs gyülekezet, alig, vagy egyáltalán nincsenek már magyarok. Több településről összegyűlnek, kitakarítják az több száz éves templomot, rendbe teszik a környéket. Most Magyarderzse és Páncélcseh templomát keresik fel ismét.

Magyarderzse. Település Kolozs megyében. 1340-ben említik először Dersa néven. Egy 1510-es irat szerint saját plébániatemploma van, melynek papja, Mihály ebben az évben gyilkosság áldozata lett. 1910-ben 737 román, 127 magyar, 2002-ben 213 román, 7 magyar nemzetiségű élt még a faluban.

Páncélcseh. Először egy 1314-es oklevél említi. Romos református temploma a középkorban épült, eredetileg román stílusban, majd gótikus átalakításokat végeztek rajta.  Utoljára 1928-ban újították. 1850-ben 671 román, 229 magyar, 2002-ben a 680 román,  16 magyar élt itt.

Két település azok sorából, ahonnan a magyarság eltűnt, de a templom maradt. A Kolozsvári Református Egyházmegye néhány éve összegyűjti a környező települések szórványmagyarságát. Közmunka keretében takarítják ki a romos templomokat és környéküket. Magyarderzsén és Páncélcsehen már jártak, most újra odalátogatnak.

Flóriska István a Kolozsvári Egyházmegye presbiteri szövetségének elnöke a Kolozsvári Rádiónak elmondta:

„Tavaly kezdtük el ezt a munkát. Ezeket a csodálatos 600-700 éves templomokat megszabadítottuk a vad, buja növényzet rabságából. Hetven-nyolcvan ember munkája segítségével gyönyörű állapotba hoztuk. A faluban élő emberek, különösen a fiatalok nem is tudták, hogy ott templom van. Amellett, hogy hasznos munkát végeztünk, fontos a közösség építő szerepe.”

Flóriska István hozzátette: A mostani akcióra körülbelül hetvenen jelentkeztek. Egy részük különböző kolozsvári gyülekezetekből, mások a Mezőségről, Pusztakamarásról és ennek szórványából, Magyarfenesről, Kidéből, Magyarfodorházáról érkeznek.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Pénteken még lehet jelentkezni. A találkozó szombaton, május 30-án 9 órakor lesz a volt IRA, most Baumax nagyáruház parkolójában. Onnan indulnak Magyarderzse felé, azután Páncélcsehbe mennek, végül Magyarfodorházára, ahol a szeretetvendégség lesz.

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 május 29, 14:24 / actualizat: 2015 május 29, 18:36

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Hangoló szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia