Élő Kolozsvári Rádió

Egyelőre nincs megoldás

Még legalább egy hétig várni kell arra, hogy Kolozs megyében rendeződjék a szeméttelep ügye.

Szamosdobi szemettelepAmint arról beszámoltunk, hét elején a Salprest Rampă kezelőcég bezárta a pataréti hulladéktárolót. A Kolozs Megyei Tanács és Kolozsvári Polgármesteri Hivatal Szatmár megyétől kért segítséget. Azt szerették volna, hogy a megye hulladékát a szamosdobi szeméttelepre szállíthassák. A Szatmár megyei tanács keddi ülésének napirendi pontjáról, az RMDSZ-frakció javaslatára lekerült a kérés. A szatmáriak azzal indokolták döntésüket, hogy az igénylők nem szerezték be a környezetvédelmi engedélyt a szemétszállításra.

Az RMDSZ Szatmár megyei tanácsosával, Kovács Mátéval, valamint Szamosdob alpolgármesterével  Bartha Józseffel beszélget Fóris-Ferenczi Zoltán

Erdofelek

A Kolozs Megyei Tanács 2010-ben kereste meg az erdőfeleki önkormányzatot, hogy tárgyalásokat folytasson a tulajdonában lévő 64 hektáros telekről, melyre a tanács elképelése szerint felépítenék a megye integrált hulladéktelepét. Az eltelt öt évben nem történt előrelépés ez ügyben. Hogy miért? – ennek próbáltunk utánajárni.

A feleki helyi tanács csütörtökön ülésezett. A történtekről Jakabbfy Samu alpolgármestert kérdeztük.

„A tanácsülésen megegyeztünk a menetrendről, hogy mi fog történni a szeméttelep kapcsán. A megyei tanács által kijelölt képviselővel felbecsüljük a telket, és annak értékét harminc éven keresztül meg fogjuk kapni.”

Az erdőfeleki alpolgármesterrel, Jakabbfy Samuval Deák Gyöngyi készített interjút

Patareti szemettelepA döntés után Vákár István, Kolozs megye tanácselnökét kértük mikrofonhoz.

„Sajnos még mindig ugyanabban a patthelyzetben vagyunk, mivel Erdőfelek még nem adta meg az engedélyt, hogy  belépjünk arra területre. Csak annyit válaszoltak, hogy miként látják ők, milyen lépéseket kell tennünk.”

A Kolozs Megyei Tanács elnöke, Vákár István 

Szerkesztő: deak.gyongyi, 2015 május 28, 21:26 / actualizat: 2015 május 29, 16:13

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel