Élő Kolozsvári Rádió

Magyar, román és lengyel néptánc Szamosújváron

neptanctalalkozo11
Jubileumi, huszadik Nemzetközi Néptáncfesztivált szervezett a szamosújvári Téka Alapítvány a hét végén, pénteken és szombaton. A fesztivál néhány éve kilépett a falak közül. Ezzel a város tereit az alig tizenhat százaléknyi helyi magyar közösség veszi birtokába. A néptáncfesztivál egyik látványos eleme a résztvevők felvonulása. Szombaton délután népviseletbe öltözött csapatok vonultak végig Szamosújvár utcáin.

„Huszonegy csapat vett részt a XX. Nemzetközi Néptáncfesztiválon. Több mint hatszáz vendég érkezett Szamosújvárra Lengyelországból, Magyarországból és Erdélyből. Innen román és magyar csapatok egyaránt”

– ismertette a fesztivál számadatait Egri Hajnal szervező.

A szamosújvári Téka Alapítvány huszonkét éves működése során széleskörű bel- és külföldi kapcsolatokat épített ki. Húsz éve azért kezdték el a néptáncfesztivál szervezését, hogy találkozzanak más, hasonló munkát végző közösségekkel.

A balánbányai Ördögborda a Fölszállott a Páva népzenei és néptáncvetélkedő 2012-es kiadásán vált ismert csapattá, közönségdíjat kaptak. Ők is jelen voltak Szamosújváron. Vezetőjüket, Sándor Csaba néptánc-pedagógus elmondta:

„Szórványban nagyon jól érzem magam. Akárhogy nézzük, Balánbánya, ahonnan mi jövünk, az a Székelyföldön egy olyan szórvány, amit úgy elfelejtetek. Nagyon itthon vagyunk. Merítkezünk és energiákkal feltöltődünk mikor ide jövünk, mert mindig látjuk azt a példát amit érdemes követni. Ebben a nagy tömegben látjuk azt az erős toleranciát és az erős nyitást is a másság fele. Ez példaértékű, jó volna, hogyha mások is ezt követnék.”

Szamosújváron, a jubileumi, huszadik Nemzetközi Néptáncfesztiválon volt kézműves vásár, játszó- és táncház, népzene- és néptáncbemutató. Megtartották a IV. Népi Gyermekjáték Találkozót, volt bábszínház és a felvonulás a város utcáin, terein. A Gálaműsoron több, mint húsz együttes lépett színpadra Szamosújvár főterén.

Both József, maga is oktató, a Kolozs Megyei Alkotások Háza művészeti referense a fesztivál kapcsán elmondta:

„Jó buli. Sok jó ember összegyűl, jó zenészek, táncos emberek vannak. Nagyon jó mulatságok szoktak lenni. És megmérettetés. Egyik tánccsoport megnézi a másikat. Itt azért árgus szemek nézik egymást úgy fél szemmel. Barát barát, de azért megnézem, hogy megcsinálta-e rendesen azt a vajdaszentiványi figurát, vagy nem. Ezt tudják a fellépők is. Úgy lépnek fel, hogy odateszik azért azt a plusz csontos is.”

Szombat este a magyarországi Téka Együttes, a fesztivál díszvendége koncertezett, majd a táncházban a Kaszaj, a Rezeda, a Harmadik és a Kontra Banda muzsikált.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 május 24, 14:44

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel