Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: Beszélgetés a lét értelméről

FERENCZI E. 002Aligha van ember, aki egy adott pillanatban fel ne tenné magának a kérdést: vajon miért is élek én tulajdonképpen, mi az életem értelme?
Ez egy olyan kérdéskör, amelynek rengeteg konnotációja van, s az idők folyamán sok válasz is született, különböző kulturális meg ideológiai töltettel.

A 21. század emberének ebben a felgyorsult, értékvesztettnek tűnő világban már sokkal nehezebb a dolga, de a válaszokat neki is meg kell találnia, vagy legalábbis keresnie kell, hiszen éppen ez létének egyik értelme.

„A kérdést feltenni szükségszerű, a válaszokat kategorizálni viszont már sokkal nehezebb – véli Ferenczi Enikő mentálhigiénikus. –Ugyanis az ilyen jellegű tudományokban vagy ismeretekben mindig az összegzés a legnehezebb, hiszen ahány ember, mind másképp reagál. Inkább arról a lelki folyamatról lehet beszélni, amit az emberek átélnek, miközben ezt a kérdést felteszik. De ha valaki nem éli meg tudatosan, érdekes módon akkor is jelen van az önismeretben. Mert ki kell mondanunk, hogy ez a kérdés, hogy: mi a létem értelme – tulajdonképpen az önismereti munkának a mozgatórugója. S hogyha ez nem születik meg –akár érzésként  – bennünk, akkor nem beszélhetünk tudatos önismeretről, egyáltalán önismereti munkáról. Ugyanakkor az önismereti munka is minden egyén számára más és más, tehát, ha sok emberrel dolgozunk is, azt látjuk, hogy bár vannak hasonlóságok, de mindenki kicsit másként éli meg.”

Mi a lét értelme ? A továbbiakban következzék néhány lehetséges válasz. A szakemberrel Juhász Éva beszélget.

Szerkesztő: juhaszeva, 2015 május 24, 15:25 / actualizat: 2015 május 25, 15:58

Tompaházi református templom őrei
Lendületben hétfő, 2025 február 172025 február 17, 15:56

Tompaházi református templom őrei

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tizedikeseinek egy csoportja a tompaházi református templom örökségének őrzői. Erről beszéltek ma a...

Tompaházi református templom őrei
Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban
Lendületben csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 13:26

Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban

Idén is megszervezik a kisállat-kiállítást a Kolozsvárhoz közeli Gyaluban. Ez alkalommal is lesznek „meglepetésvendégek”: emuk...

Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban
Szalonnafeszt Szilágysámsonban
Lendületben csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 12:38

Szalonnafeszt Szilágysámsonban

Szombaton szervezik meg a Szilágy megyei Szilágysámsonban, immár harmadik alkalommal a Szalonnafeszt rendezvényt. Tökéletes párosítás a...

Szalonnafeszt Szilágysámsonban
Berobbant az új DreamFlow!
Lendületben péntek, 2024 november 292024 november 29, 09:50

Berobbant az új DreamFlow!

Alig telt el néhány hét azóta, hogy a szászrégeni DreamFlow megnyerte a LEMD 2024 díjat, új szerzeménnyel jelentkezik a csapat,...

Berobbant az új DreamFlow!
Lendületben csütörtök, 2024 október 312024 október 31, 13:42

Megemlékeznek a Házsongárdban nyugvó zenészekről

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) pénteken, november elsején zenés sétát tart a Házsongárdi temetőben, amelynek során a...

Megemlékeznek a Házsongárdban nyugvó zenészekről
Lendületben csütörtök, 2024 október 312024 október 31, 13:36

Ismét bejárható a Melody

Vezetett épületbejárást tartanak november 5-én, kedden délután hat órától az Erdélyi Hagyományok Házában, vagyis az egykori Melody...

Ismét bejárható a Melody
Lendületben kedd, 2024 október 82024 október 8, 14:55

4 határon át – vetélkedő diákoknak

Ismét csapatversenyt hirdet a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal az általános iskola felső tagozatos (12–15 éves) diákjainak....

4 határon át – vetélkedő diákoknak
Lendületben szombat, 2024 október 52024 október 5, 08:03

Bonchidán az ösvények is mesélnek

Bonchidai mesélő ösvények címmel avatják fel vasárnap a tematikus sétasorozatot, melyet ezentúl bárki végigjárhat vezető nélkül....

Bonchidán az ösvények is mesélnek