Élő Kolozsvári Rádió

A megmaradás kulcsa: sajtó és iskola

Közgyűlését tartotta az európai kisebbségi lapok egyesülete. Európa jóformán minden részéről összesereglett, a MIDAS égisze alá tömörült lapokat képviselő újságírókat az esemény hivatalos megnyitóján a helyi olasz közösség elnöke és Abbázia (hivatalosan ma: Opatija) alpolgármestere köszöntötte. Előadásokon ismertették a horvátországi és a szomszédos szlovéniai olaszok, valamint más kisebbségek helyzetét.BBence

Helyszíni tapasztalatokról beszélgettünk Balázs Bencével, a Szabadság szerkesztőjével, a Romániai Magyar Lapkiadók Egyesületének elnökével.

„Azt hiszem, a Szabadság, és a többi erdélyi lap is valahol a középmezőnyben helyezkedik el, vannak nálunk rosszabb helyzetben lévők is, de olyanok is, akiket nagyon megirigyelhetünk.”

A vendéglátó horvátországi olasz kisebbség helyzete például sok szempontból hasonlít az Európa más országaiban élő kisebbségi közösségekéhez: megvannak a jogaikat szavatoló törvényes keretek, de a gyakorlatba ültetés azonban bizonyos esetekben csorbát szenved.

Elhangzott: a kisebbségek jogait számarányuktól függetlenül be kell tartani, hangsúlyozva: a nemzeti közösségek fennmaradásának két fő pillére az anyanyelvű iskola és a sajtó.

Házigazda: Rácz Éva

Szerkesztő: racz.eva, 2015 május 22, 10:35

Szerelmes állatok versben és dalban
Hangoló kedd, 2025 június 102025 június 10, 12:11

Szerelmes állatok versben és dalban

Bertóti Johanna Szerelmes állatok című gyermekverskötete a csíkszeredai Gutenberg Kiadónál jelent meg 2025-ben Kürti Andrea...

Szerelmes állatok versben és dalban
Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 12:04

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben

Varrottasok, hímzések Kalotaszegen. Ezzel a címmel szervezett találkozóra először Szászfenesen ültek össze a téma szakértői még...

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
„Lélekben való összetartozás”
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 08:18

„Lélekben való összetartozás”

Lélekben való összetartozás, erős hit, családi béke és feltöltődés – mindezeket a csíksomlyói búcsú jelenti azoknak a...

„Lélekben való összetartozás”
A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van