Listen Live Kolozsvári Rádió

Reklámok tengerében

20150513_hiroldalak_vnp_digi24.roAz, hogy az internet tele van reklámokkal, nem új. Az sem, hogy vannak egészen diszkrét, szerény, mindössze szöveges reklámok, és vannak a képernyőre ugrók. Hisz semmi sincs ingyen, a tartalomszolgáltatónak is meg kell élnie valamiből – hangozhat az érvelés. Például reklámok mutatásából.

Reklámok tengerében

Articol editat de , 13 május 2015, 16:09 / actualizat: 19 május 2015, 11:55

Ami számomra valamiképp akkor is új, ha nem lep meg, hogy az agresszív reklámok nem csak merítik a telefonomat, hanem sok esetben összeomlik tőlük a böngésző – vagy mert a telefonom gyenge (nem, nem gyenge), vagy pedig azért, mert a reklámok egyszerűen túl sok erőforrást kérnek a kütyütől. És nem marad elég memória a tartalom megjelenítésére.

Másik vonatkozása a reklám-kérdésnek, hogy az internet óriásaitól elkezdve a legkisebb portálokig, érezhető egy tendencia arra, hogy felszámolják az RSS-hozzáférést. Hisz RSS-ben nem vagy csak korlátozott mértékben irányítja a tartalom gyártója azt, hogy a fogyasztó mit lát. Pedig ez egy technológia, ami segít, hogy a szabványosan közölt információt forrástól függetlenül kedvünk szerint tálaljuk. Például reklámok nélkül.

Ez persze eléggé műszaki megközelítés. A másik, mezei felhasználók számára logikusabb, az az, hogy milyen hamar férhet hozzá a reklámoktól a tartalomhoz, ami érdekli. Ezért rövidke kutatást végeztem.

A kérdés

Miként szerepelnek a számomra – kulcsszavakban: romániai, magyar, Kolozsváron élő, aktív korú, értelmiségi – érdekes hírportálok, mondjuk így, nézhetőség szempontjából. Arra voltam kíváncsi, hogy hány reklámot kell megkerülnie a tekintetemnek, hányat kell bezárnom, félreklikkelnem, elhúznom, megkerülnöm, satöbbi.

Kitérő: az adblock

Egy 2012-es felmérés szerint  a felhasználóknak még csak töredéke használt programot a reklámok tiltására, ám 2014-től már mainstream tendencia blokkolni a reklámokat. Nagyjából 2006 óta, vagyis amióta otthoni internetem van, használok valamilyen blokkolót – és értelemszerűen olyan böngészővel navigálok, amely támogatja a bővítményeket.

Filozófiai vita tárgya lehetne, hogy etikus-e elvárni, hogy valakik ingyen, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül bocsássanak tartalmat a rendelkezésünkre. Etikus-e célprogrammal blokkolni azokat a reklámokat, amelyektől a tartalomszolgáltató elvileg jövedelmet remél. Nos, nem csak etikus, hanem törvényes is. Nem rég Németországban született bírósági ítélet a reklámok blokkolása mellett.

A minta

Eléggé esetleges a portál-listám. Betűrendben: 3szek.ro, adevarul.ro, agerpres.ro, aljazeera.com, antena3.ro, bbc.com, citynews.ro, cnn.com, digi24.ro, erdely.ma, erdon.ro, gandul.info,
hotnews.ro, hvg.hu, index.hu, kronika.ro, mediafax.ro, monitorulcj.ro, origo.hu, prosport.ro, realitatea.net, stiridecluj.ro, szabadsag.ro, szekelyhon.ro, transindex.ro, ziardecluj.ro. Mindegyiket április másodikán látogattam.

Vizsgálat

20150513_hiroldalak_vnp_prosport.roAsztali gépemen a böngészőmben reklámblokkoló fut és saját szkriptekkel (lásd tampermonkey) is védem a képernyőm tisztaságát. Ez erőforrásokat igényel, de legalább a képernyő tiszta. Hogy a mérést elvégezhessem, a Google Chrome inkognitó módjára váltottam – ott nem futnak ezek a kiegészítők, és talán ugyanennyire fontos, nincsenek benne az engem azonosító sütik – így a meglátogatandó oldalak és reklámszolgáltatók (elvileg) nem tudják, hogy mit láttam már, mire klikkeltem, mire nem.

A feladat egyébként túl tág, ezért egyszerűsítettem: nem kívánatos tartalom az, ami reklám vagy kéretlenül akadályoz az általam keresett tartalom elérésében – például felbukkanó ablak. Másik egyszerűsítés, hogy csak a címlapot vettem figyelembe az első oldaltöltés után, egerészés, görgetés vagy billentyűnyomás nélkül. Árnyalja a képet, hogy vannak a vizsgált oldalak között olyanok, amelyek a címoldalon egyféleképp, a cikkek olvasása közben másképp viselkednek, illetve első látogatáskor megmutatnak egy felpattanó tartalmat, utána már (egy ideig) békén hagynak vele.

Az így lementett képernyőket vizsgáltam, jelölve a területet aszerint, hogy milyen jellegű tartalom van rajta.

Az eredmény

Fekete-fehérrel maradt a honlapnak a számomra releváns tartalma, valamilyen piros-árnyalat az, amit igazából nem szerettem látni, nézni. Bordó a felugró ablak lett, piros a banner. A rózsaszín olyan területet jelöl, amely szürke volna, ám a felugró ablak miatt árnyékban vagy elsötétülve jelenik meg.

20150513_hiroldalak_vnp_3szek.ro

20150513_hiroldalak_vnp_adevarul.ro

20150513_hiroldalak_vnp_agerpres.ro

20150513_hiroldalak_vnp_aljazeera.com

20150513_hiroldalak_vnp_antena3.ro

20150513_hiroldalak_vnp_bbc.com

20150513_hiroldalak_vnp_citynews.ro

20150513_hiroldalak_vnp_cnn.com

20150513_hiroldalak_vnp_digi24.ro

20150513_hiroldalak_vnp_erdely.ma

20150513_hiroldalak_vnp_erdon.ro

20150513_hiroldalak_vnp_gandul.info

20150513_hiroldalak_vnp_hotnews.ro

20150513_hiroldalak_vnp_hvg.hu

20150513_hiroldalak_vnp_index.hu

20150513_hiroldalak_vnp_kronika.ro

20150513_hiroldalak_vnp_mediafax.ro

20150513_hiroldalak_vnp_monitorulcj.ro

20150513_hiroldalak_vnp_origo.hu

20150513_hiroldalak_vnp_prosport.ro

20150513_hiroldalak_vnp_realitatea.net

20150513_hiroldalak_vnp_stiridecluj.ro

20150513_hiroldalak_vnp_szabadsag.ro

20150513_hiroldalak_vnp_szekelyhon.ro

20150513_hiroldalak_vnp_transindex.ro

20150513_hiroldalak_vnp_ziardecluj.ro

 Portál Vizsgált pixelek száma Nem kívánatos pixelek száma Nem kívánatos pixelek aránya
realitatea.net 879480 879480 100%
szekelyhon.ro 885780 885780 100%
kronika.ro 888300 888300 100%
ziardecluj.ro 882000 437923 49%
origo.hu 887040 429245 48%
antena3.ro 864360 405753 46%
citynews.ro 883260 376001 42%
stiridecluj.ro 888300 316341 35%
bbc.com 876960 278276 31%
mediafax.ro 887040 274483 30%
prosport.ro 888300 270179 30%
erdon.ro 883260 152334 17%
transindex.ro 883260 147657 16%
monitorulcj.ro 880740 136569 15%
hvg.hu 882000 123980 14%
3szek.ro 879480 114860 13%
agerpres.ro 885780 107327 12%
erdely.ma 887040 105415 11%
gandul.info 885780 97780 11%
adevarul.ro 888300 80123 9%
szabadsag.ro 880740 53164 6%
hotnews.ro 887040 3447 0%
aljazeera.com 883260 0 0%
cnn.com 883260 0 0%
digi24.ro 880740 0 0%
index.hu 885780 0 0%

Következtetések

1) A külföldi oldalak egy részét tanácstalanul érheti a látogatásom. Az IP-címem földrajzi elhelyezkedése és a böngészőm nyelve talán meglepetést okoz nekik, illetve a reklámszolgáltatóiknak. Ezeket természetesen szívesen olvasom.

Vannak oldalak, amelyeknek valamiképpen sikerül megtalálni az egyensúlyt a reklámok és az engem érdeklő tartalmak között. Ezeket is szívesem olvasom.

Vannak viszont oldalak, amelyek az én ízlésemnek egyszerűen túl agresszívak: letakarják a képernyő jelentős vagy teljes felületét. Ezeket a honlapokat kerülöm.

2) Elmondható, hogy míg a román nyelvű portálok között egyenletes eloszlást találunk, a magyar tartalomszolgáltatók szélsőségesek: vagy a teljes képernyőt, vagy kevesebb mint egyharmadát rakják tele valami nem kívánatos tartalommal. A legtöbben beérik kevesebb, mint egyötöddel. A teljes képernyőt igénybe vevő két magyar oldalnak nem mellesleg ugyanaz a felbukkanó ablaka.

3) A fennebb írtak szerint két tendencia mutatkozik: egyfelől a felhasználók közül egyre többen tiltják le a reklámokat, másfelől a portálok a kieső jövedelmet a fennmaradó reklámnézők bombázásával igyekeznek  kompenzálni. Ez hosszútávon vélhetően nem fenntartható. Vagy sikerül az AdBlock közösség kompromisszumos megoldását átvinni a kevésbé agresszív reklámokról vagy egyre inkább fizetőssé válnak az internetes tartalmak.

4) Addig is jómagam padlógázzal használom az AdBlock-ot, az okostelefonomon pedig maradok a csak szöveges RSS-olvasóknál, és kizárólag olyan linket követek, ami (1) érdekel ÉS (2) a jóízlés határain belül működő honlapon jelenik meg.

Friss: felmerült, hogy Európában – és értelem szerűen Romániában is – szolgáltatói szinten tiltanák le a mobilokra szánt reklámokat. Ez a felhasználónak kedvezne (megspórolt sávszélesség, nyugodtabb kütyü-élmény), azonban nyilván hátrányosan érintené azokat a tartalomgyártókat, amelyek a jóízlés határain belül reklámokból próbálnak megélni. Tovább árnyalja a kérdést, hogy ha a felhasználó telepítéskor jóváhagyta egy alkalmazás számára, hogy reklámokat jelenítsen meg, akkor ezt a szolgáltatónak van-e joga megakadályozni?

vnp

 

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett