Élő Kolozsvári Rádió

„Elszámolt” magyarság?

VVnepessegszerkezet

 

Milyen a romániai magyarság robotképe a legutóbbi, 2011-es népszámlálás alapján, és mi a baj az összeírással? Ezekre a kérdésekre is válaszolt a Kolozsvári Rádióban dr. Veres Valér szociológus, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének vezetője. Népességszerkezet és nemzetiség című könyvébe lapoztunk bele.

A kötet a két legutóbbi népszámlálás eredményeit elemzi, nemzetközi, főleg európai kitekintéssel, és kitérve a nemzeti kisebbségek helyzetére is. A kötet hivatalos bemutatója csütörtökön lesz Kolozsváron. És, bár az adatok azt mutatják, hogy – több tényező együttes hatására – fogy a romániai magyarság, mégis van ok bizakodásra.

S mi várható? 10 év múlva ismét egy kisvárosnyival kevesebben leszünk.

 

Házigazda: Rácz Éva

 

Úgy tűnik, hogy amikor a népszámlálás adatait kiegészítették más adatbázisokból származó adatokkal, akkor minket, romániai magyarokat kicsit „elszámoltak” 2011-ben. Vagy mégsem?

De mi a baj a 2011-es népszámlálással?

 

Vannak nagyon jó jelek is: Székelyföld megyéinek lakossága fiatalabb, mint az össznépesség, Partiumban a termékenység és a népességszerkezet is optimizmusra ad okot: kicsit fiatalabb a népesség, mint az erdélyi megyék átlaga.

Szerkesztő: Rácz Éva, 2015 május 13, 17:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel