Élő Kolozsvári Rádió

Hagyományok Háza napok Kolozsváron. Turnén a Magyar Állami Népi Együttes

hagyomanyok_haza_napok_kolozsavr

A Hagyományok Háza Kolozsváron mutatkozik be május 14-18 között. A Román Akadémia kolozsvári fiókjában nemzetközi tudományos konferenciát tartanak, majd a Kriza János Néprajzi Társaságnál zajlanak a Hagyományok Háza napok. Végül lazára véve a figurát a Bulgakovban és Heltaiban lesznek különböző események, beszélgetések és kurzusok a táncházról, vagy akár kalotaszegi mulatság.

A Hagyományok Háza a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és továbbéltetésére létrehozott nemzeti intézmény. Kelemen László főigazgató a Kolozsvári Rádióban elmondta:

„A Hagyományok Háza egy fiatalkori felismerésünkből fakad. Mi zenészek, amikor elkezdtünk Lajtha László gyűjtéseket kottából megtanulni, láttuk, hogy ez rettenetesen nehéz és ez nem fog menni. Utána kimentünk Székre, vagy meghallgattuk a felvételeket és akkor azt mondtuk: ja, hogy ez így van! Ez azt a felismerést generálta bennünk, hogy ezt az egész kultúrát sokkal könnyebb élő módon megtartani és átadni, mint halottaiból föltámasztani. Ergo: a Hagyományok Háza az nem egy múzeum, hanem egy élő helyszín aminek ez a dolga, hogy ezt a kultúrát élő módon átadja az utódoknak. Azért van rá nagy szükség, mert azok az emberek akik ezt magukban hordozták, az életük része volt ez a kultúra, ezek sajnos a falvakból mindinkább eltűnnek. Ez Erdélyben is így van, méginkább Magyarországon.”

A kolozsvári Hagyományok Háza napok teljes műsora itt érhető el.

A Hagyományok Háza három nagy egysége közül az egyik a fél évszázada működő, nemrég újjászervezett  Magyar Állami Népi Együttes. Május 18-án, hétfőn este hét órától a Kolozsvári Román Operában lépnek fel, a Szarvasének című előadással.

fotó: Boda Gábor

fotó: Boda Gábor

Az előadás egyben része az együttes erdélyi turnéjának is. Kelemen László a Szarvasének zeneszerzőjeként az előadásról elmondta:

„Két félelmem van ezzel a turnéval kapcsolatban. Az egyik az, hogy remélem, hogy a kolozsvári magyar közönség a Román Operát is látogatja, remélem, hogy teltházunk lesz. A másik félelmem pont a Szarvasénekhez kötődik. Ugye, a Magyar Állami Népi Együttesnek az az imidzse, hogy ők hiteles eredeti folklórt játszanak, de most már több mint tizenöt éve rájöttünk arra, hogy nem lehet egy együttesben csak egyfajta dolgot csinálni, hanem több fajtát kell ahhoz, hogy meg tudjunk élni a piacon. A Szarvasének az egy szintetizáló előadás, és az az igazság, hogy legalább annyi szerzett zene van benne, mint amennyi eredeti. Erős táncszínházi darab, nem történetről szól, hanem inkább egy költemény. Az emberi szabadság és a férfi-nő viszony a központi témája. Remélem, hogy a közönségnek tetszeni fog.”

Kelemen László volt a Hangoló vendége

A kolozsvári előadásra a Hangolóban nyerhetnek belépőket! A Szarvasének mellett a Magyar rapszódia című előadást is láthatják Erdély több városában. A Háromszék Táncegyüttes által szervezett turné teljes műsorát itt találják.

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 május 12, 14:48 / actualizat: 2015 május 18, 18:11

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Hangoló szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia