Élő Kolozsvári Rádió

Ukrán válság – színe és fonákja…

Igazi csemegével indultak az 5. Szociológus Napok Kolozsváron:
A rendezvény nyitónapján Dr. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának dékánja tartott előadást Az ukrán válság értelmezési keretei címmel.

dr. Tálas Péter fotó: Szociológus Napok

dr. Tálas Péter
fotó: Szociológus Napok

Mi történik tulajdonképpen a szomszédunkban? Hogyan lépjünk túl a hétköznapi szemléleti kliséken? Erről faggattuk a neves vendéget.

OLVASATOK ÉS SZINTEK

fotó: Wikipedia

fotó: Wikipedia

„Minden válságnak, de általában, minden egyes biztonságpolitikai eseménynek különböző olvasatai vannak és azt gondolom, hogy az utóbbi 20-25 évben nem csak Kelet-Közép-Európában, hanem általában, szerte a világon, az olvasatoknak, a percepciónak nagyon megnövekedett a jelentősége. Tekintettel arra, hogy annyi ellentmondásos információt kap a közönség, hogy inkább a véleményvezérek által előállított vagy a véleményvezérek által elkészített percepciókat kóstolgatja, hogy melyik tetszik neki. Ezt azért tartom kulcsfontosságúnak, mert számos olyan példát tudunk mondani, amikor alapvetően nem a tények érdeklik a publikumot” – mondja dr. Tálas Péter.

AZ UKRÁN SZINT

Az ukrán társadalom abban különbözik a magyartól, romántól vagy lengyeltől, hogy nincs közös történelmi élménye, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne ukrán nemzet – magyarázza Tálas professzor. Csakhogy egy erősen megosztott nemzetről van szó, számos olyan strukturális problémával, ami az egész ukrán válság kimenetelét befolyásolni fogja – teszi hozzá.oligarchak
Ukrajnában az oligarchák a mai napig olyan politikai-gazdasági súllyal rendelkeznek, amely meghatározza az ukrán állam milyenségét. Az oligarchának parlamenti képviselete van -nem egy személy, hanem képviselőcsoportokat tud létrehozni- és magánhadserege.

 

A NAGY SZOMSZÉD – AZ OROSZ MEDVE MUSZKLIJA

dr. Tálas Péter 2„Az, hogy erős-e Oroszország vagy nem erős, ez egy állandó vita tárgya. Mi Kelet-Közép-Európában e tekintetben szerintem megragadtunk a Szovjetunió korszakában. Valami olyasmiben, ami azt mondja, hogy ha valakinek nagy hadserege van, az egész biztosan erős. A modern hatalmi viszonyok a hadseregnek nagyon fontos szerepet szánnak -ez kétségtelen – de e tekintetben egyébként mondjuk az orosz hadsereg a negyedik legnagyobb hadsereg körülbelül. De összességében nem a hadsereg dönti el azt, hogy valaki képes-e saját magához igazítani vagy saját magának megszerezni bizonyos befolyási lehetőséget” – magyarázza dr. Tálas Péter.

 

MODERNIZÁCIÓ ÉS BIZTONSÁG

„Ukrajnának olyan stratégiai és strukturális problémái vannak, amelyeknek a megoldása nélkül nemcsak, hogy nem tud modernizálódni, de el se tud jutni addig a lehetőségig, hogy az Európai Unióval valami olyan fajta kapcsolatot alakítson ki, ami lehetővé teszi Ukrajna modernizációját.”

 

KRÍM, A LEVETHETETLEN TEHER

A Krím - fotó: Wikipedia

A Krím – fotó: Wikipedia

A Krím annektálását a Nyugat nem tudta megakadályozni, ugyanakkor el sem fogadhatja erőszakos bekebelezését, az aktus nemzetközi jogi súlya miatt. A kérdés hosszú távon koloncként nehezedik a Nyugat és Oroszország viszonyára.

 

Összeállításunkat rövidesen folytatjuk!

szerkesztő: Papp-Zakor András

Teljes műsorunk hangfelvétele (Láthatár 2015.04.25):

 

 

 

 

 

 

 

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2015 április 24, 21:44

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók