Hadd szóljon!

Magyar állami kitüntetésben részesült Orbán Katalin

A Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségének volt vezetője Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott.

orban_katalainOrbán Katalin pénteken vette át az Áder János köztársasági elnök által odaítélt elismerést a kolozsvári Magyar Főkonzulátuson. Mile Lajos főkonzul Áder János szavait tolmácsolva nyújtotta át a Orbán Katalinnak, a Kolozsvári Rádió volt munkatársának aki „a gyors és pontos tájékoztatás, a romániai és az egyetemes magyar kultúra iránti elkötelezettség szellemében, a nyelvművelés és a szórakoztatás előtérbe helyezésével” vezette az intézmény magyar szerkesztőségét tizenkét éven keresztül.

Orbán Katalin több mint húsz évig volt a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségének tagja, ebből tizenkét éven át vezette a szerkesztőséget.

Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese laudációjában kiemelte:

„Szakmailag Orbán Katalin több mint évtizedes szerkesztőség-vezetői pályaszakaszához kapcsolódik a struktúra-teremtés, az amit igencsak fura szóval részben adásrácsnak szoktunk nevezni, s gondolom a méltatott matematikus és filozófus is tudna ennél találóbb szakszót arra, ami egy rádió adásfolyamának medrét jelölné. Bár ez is némileg képzavaros amint a hangalakok végeláthatatlan kontinuuma tovahömpölyög virtuális pupilláink előtt.

Nos, ebben a cseppfolyós/illékony, ezredszerre is efemer miliőben ami a sajtóbeli audiovizuális közlés lenne, ebben a környezetben kellett néha gáboráronos furfangériával és rátartisággal keretet teremteni a közszolgálatiságnak. Ez utóbbi szintén izgalmas kihívás egy csonka társadalomban, mint a romániai magyar közösségé, mert alapértelmezett formájában a közmédia felelőssége és hatásköre sokkal nagyobb lefedendő palettát indokol, a valójában felemás, torz világban, mely önértékelési aggályain túl hiátusainak-frusztrációinak tégelye is egyszersmind.”

Orbán Katalin mellett Egyed Pétert, a kortárs magyar irodalom és filozófia egyik legnagyobb hatású erdélyi alkotóját, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatóját, illetve Dr. Szilágyi Pál matematikust, „az erdélyi tudományos élet szervezőjét, a magyar nyelvű  felsőoktatás kialakításának és fejlesztésének meghatározó egyéniségét” díjazták. Mindketten a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vették át.

Articol editat de Szilágyi Szabolcs, 11 április 2015, 13:31 / actualizat: 13 április 2015, 15:44

Séta a felújított Lászlóffy-házban, Szamosújváron
Sétatér szerda, 24 január 2024, 12:42

Séta a felújított Lászlóffy-házban, Szamosújváron

Szamosújváron befejeződött a város egyik legjelentősebb barokk épületének, a Lászlóffy-háznak a felújítása. Az EU-s alapokból...

Séta a felújított Lászlóffy-házban, Szamosújváron
Rádiós ünnep nosztalgiával – találkozni és beszélgetni, hogy majd legyen mire emlékezni
Sétatér szerda, 1 november 2023, 16:36

Rádiós ünnep nosztalgiával – találkozni és beszélgetni, hogy majd legyen mire emlékezni

Hét éve már a nap 24 órájában szól hallgatóihoz magyarul a Kolozsvári Rádió. Jeles pillanat, amely emlékezésre késztet...

Rádiós ünnep nosztalgiával – találkozni és beszélgetni, hogy majd legyen mire emlékezni
„Amit főzünk, megesszük, és a barátokat is jól látjuk”
Sétatér szerda, 18 október 2023, 15:39

„Amit főzünk, megesszük, és a barátokat is jól látjuk”

A szilágysági magyarok értékeinek megismerésére, újonnan készült viseleteik bemutatására és kedvességük megtapasztalására is alkalmat...

„Amit főzünk, megesszük, és a barátokat is jól látjuk”
Az egyetlen hibás az elkövető – Túl közel
Sétatér hétfő, 16 október 2023, 13:04

Az egyetlen hibás az elkövető – Túl közel

A gyermekek elleni szexuális erőszak megbocsáthatatlan, de nehezen bizonyítható bűn. Vagy azért, mert az áldozatokat a szégyenérzet...

Az egyetlen hibás az elkövető – Túl közel
Sétatér hétfő, 9 október 2023, 09:54

Expedícióra mentek, segíteni maradtak Törökországban a kolozsvári barlangászok

Sokáig még arról fogjuk ismerni a törökországi Morca barlangot, hogy egy hatalmas mentőakció zajlott ott szeptember...

Expedícióra mentek, segíteni maradtak Törökországban a kolozsvári barlangászok
Sétatér csütörtök, 31 augusztus 2023, 12:20

A szilágysági fazekasság egyetlen mai képviselője

Az idei, 22. Partiumi Magyar Napokon benéztünk a kézművesekhez, vásárfiát is...

A szilágysági fazekasság egyetlen mai képviselője
Sétatér szerda, 30 augusztus 2023, 18:19

Ugyanaz, de mégis más: Sinkó Kalló Katalin Kalotaszegi nagyírásosa

Termékenység-varázslás, gazdagság, szerelem: ez mind varázsolható a kalotaszegi nagyírásos mintáit felhasználva – állítja Sinkó...

Ugyanaz, de mégis más: Sinkó Kalló Katalin Kalotaszegi nagyírásosa
Sétatér szombat, 26 augusztus 2023, 10:04

Álljunk meg egy szóra dr.Csernus Imre pszichiáterrel!

Dr. Csernus Imre magyarországi pszichiáter hosszú évekig a kábítószerfüggők “csodadokija” volt. Stílusa, nyersessége miatt nem vált...

Álljunk meg egy szóra dr.Csernus Imre pszichiáterrel!