Élő Kolozsvári Rádió

Maszek balladák a Kolozsvári Rádióban

maszek_balladak_plakatMilyennek látszik a világ, milyennek benne Kolozsvár, és milyennek látszunk mi magunk a mindenkori szellemi Főtér vonzáskörében alkotó lírikusaink szemével?

A Maszek balladák improvizációkon alapuló közös dalszerzői vállalkozás, melynek létrehozói, Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista bizonyítani kívánják: a krónikás ének ízig-vérig jelenkori műfaj, legjobb dalszövegeink pedig már adva vannak: a jól kitaposott erdélyi történelmi térben, gyakran óvári kocsmák szomszédos asztalánál, olykor egy-egy lakónegyedi hálószobában fogantak.

Az előadóest hősei köztes-európai létünk archetípusai: Vanek úr X-ből, a Másnapos, az Antikatona, Ákos, a festő, az öntörvényű Mariann, a lángoló hajú József Attila, a másfél mázsás, lágy Judit – vagy éppen a vonójára dőlt Bolyai János.

A Maszek balladákat a magyar költészet napján, április 11-én (szombaton) este hét órától láthatják a Kolozsvári Rádió koncerttermében. A belépés díjtalan.

Laczkó Vass Róbert a Kolozsvári Rádiónak elmondta:

„A költők jelentős része egy-egy bökverssel szerepel. Ezek természetesen azt szolgálják, hogy átkössük az egyik dalt a másikba, és igyekeztem úgy válogatni, hogy hangulatában is illeszkedjenek a dalokhoz, illetve hangsúlyozottan azokat a tematikákat ragadják meg, amelyeket a dalok is megragadnak, és egyik dalt tematikailag is kössék át a másikba. Ez egy három éves munka, három esztendeig íródtak a dalok. Improvizációval születnek, a verseket általában én szállítom, leülünk a zongora mellé és aztán lesz belőle valami. Van amiből fél óra alatt lesz valami, van amiből három hét alatt. A három év alatt az elkészült dalokból amolyan dalvándorlást adtunk elő különböző rendezvényeken, és egyszer csak kezdett egységes egésszé formálódni, és akkor gondoltunk arra, hogy legyen ebből valami.”

laczko_vass_robert

Laczkó Vass Róbert a Maszek balladák plakátjával

Az előadóest szerzői: Balla Zsófia, Bella István, Bencze Mihály, Buda Ferenc, Csiki László, Darvas Szilárd, Demeter Attila, Demény Péter, Egyed Emese, Farkas Árpád, Gyurkovics Tibor, Heltai Jenő, Hervay Gizella, József Attila, Karácsonyi Zsolt, Kányádi Sándor, Kenéz Ferenc, Király László, Király Zoltán, Kosztolányi Dezső, Kovács András Ferenc, Lackfi János, László Noémi, Lászlóffy Aladár, Markó Béla, Nagy Gáspár, Oravecz Imre, Orbán János Dénes, Petri György, Szabó Lőrinc, Szálinger Balázs, Szilágyi Domokos, Szőcs Kálmán, Szőcs Géza, Pilinszky János, Weöres Sándor.

A teljes beszélgetés

Szerkesztő: banyai.margo, 2015 április 9, 13:23 / actualizat: 2015 április 9, 14:51

„Amíg könyv és olvasó lesz, addig baj nem lehet”
Hangoló hétfő, 2025 június 302025 június 30, 12:02

„Amíg könyv és olvasó lesz, addig baj nem lehet”

Megszámlálhatatlanul sok élményt gyűjthettek, akik az elmúlt napokban ellátogattak a Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre: az írókkal,...

„Amíg könyv és olvasó lesz, addig baj nem lehet”
Sándorhomoki Kováts-kúria: alkotásra fel!
Hangoló péntek, 2025 június 272025 június 27, 13:27

Sándorhomoki Kováts-kúria: alkotásra fel!

Art Mansion – ahol az ihlet otthon van. Ezzel a címmel rendeznek „kreatív nyílt napot” június 28-án, szombaton 14 órától a...

Sándorhomoki Kováts-kúria: alkotásra fel!
Ismét lesz magyar nyelvű szentmise a vajdahunyadi vár kápolnájában
Hangoló kedd, 2025 június 242025 június 24, 17:51

Ismét lesz magyar nyelvű szentmise a vajdahunyadi vár kápolnájában

Mikszáth Kálmán a várak királyának nevezte a vajdahunyadit, amelyet 1409. október 18-án kelt levelében Luxemburgi Zsigmond adományozott...

Ismét lesz magyar nyelvű szentmise a vajdahunyadi vár kápolnájában
Kisebbségi lapok nagyon eltérő európai sorsa
Hangoló péntek, 2025 június 202025 június 20, 18:16

Kisebbségi lapok nagyon eltérő európai sorsa

Olaszország és Szlovénia határán tartotta meg legutóbbi találkozóját az Európai Unióban kisebbségi és regionális nyelveken megjelenő...

Kisebbségi lapok nagyon eltérő európai sorsa
Hangoló szerda, 2025 június 182025 június 18, 13:19

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”

Ma kezdődnek a IX. Fehér Megyei Magyar Napok rendezvényei, és vasárnapig, június 22-ig tartanak. Ami biztosan újdonság lesz idén:...

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”
Hangoló kedd, 2025 június 172025 június 17, 12:49

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME

Június 19-e ás 29-e között zajlik a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának új fesztiválja, amely színházi és...

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME
Hangoló kedd, 2025 június 172025 június 17, 11:00

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről

A Mathias Corvinus Collegium diákjainak egy csoportja látogatta meg nemrég szerkesztőségünket. Előbb körbevezettük őket az épületben és...

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről
Hangoló hétfő, 2025 június 162025 június 16, 11:57

A negyedik nap kezdetén – TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával

Pénteken, június 13-án kezdődött és vasárnapig tart Kolozsváron a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, amely kétszáznál is több...

A negyedik nap kezdetén – TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával