Élő Kolozsvári Rádió

Mérleget vontak az autisták és down-osok helyzetéről

rozalia_biro

Biró Rozália

Down-szindrómások és autisták képviselőivel találkozott csütörtök  délelőtt Bíró Rozália RMDSZ-szenátor, a találkozón elsősorban az életkorhoz kötődő nehézségeket vették számba. Egy nagyváradi egyesület bölcsődékben végzett felmérése nyomán kiderült, hogy az utóbbi években aggasztóan megnőtt az autista-gyanús gyerekek száma. Az is egyre nyilvánvalóbb,hogy az integrált oktatásban tanuló down-osok és autisták sokkal látványosabban fejlődnek, bizonyíték erre az a sajátos oktatású osztály is,amely egy nagybányai normál tanintézmény keretében működik immár három éve.

Igény fogalmazódott meg arra,hogy sporttermekben vagy sport-csarnokokban,uszodákban legyen külön mozgásterük ezeknek a gyerekeknek, hiszen ez a terápia sajátos része. A felnőtt korosztály egyik nagy gondja az úgynevezett védett műhelyek hiánya, ahol napi 7-8 órában szakemberek irányításával hasznos tevékenységeket végezhetnének.

Bár történtek előrelépések,továbbra is kevésnek mondható a down-szindrómások és autisták személyre szóló kezelési költségének állami támogatottsága. A szakemberek szerint havonta legalább ezer lejre lenne szükség. Európa más országaiban személyenként havi 300-400 eurót fordítanak erre.

Melyek tehát a legfontosabb teendők? – kérdeztük a szenátor asszonytól.

Szerkesztő: juhaszeva, 2015 április 2, 15:53

Színtanácsadás: hideg-meleg, pasztell és árnyalatok
Műsorok szerda, 2026 február 252026 február 25, 13:39

Színtanácsadás: hideg-meleg, pasztell és árnyalatok

Régen divat volt divatosnak lenni, ma már a fiatalok szinte mindent hordanak, mondhatni évszaktól és napszaktól, sőt, mondhatni természetes...

Színtanácsadás: hideg-meleg, pasztell és árnyalatok
Talján jellegű játékok
Műsorok kedd, 2026 február 242026 február 24, 15:16

Talján jellegű játékok

A helyszínen gyűjtött élményeket mixeltük a statisztikákkal és sporttörténeti adalékokkal a Tetőteraszon. Kádár Zoltán és Boros...

Talján jellegű játékok
Megállapodott a koalíció a helyi adókkal kapcsolatos kedvezményekről
Műsorok kedd, 2026 február 242026 február 24, 14:43

Megállapodott a koalíció a helyi adókkal kapcsolatos kedvezményekről

A koalíció az ingatlanok és a személygépkocsik esetében hozna könnyítéseket, illetve kedvezményeket biztosítanának a fogyatékkal élő...

Megállapodott a koalíció a helyi adókkal kapcsolatos kedvezményekről
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Műsorok kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Műsorok kedd, 2026 február 242026 február 24, 12:12

Kolozsmonostor jezsuita rendházának őrei

Már túl van a regionális versenyek szakaszán az Örökségünk Őrei verseny idei kiadása. A Kolozsvári Református Kollégiumban február...

Kolozsmonostor jezsuita rendházának őrei
Műsorok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Műsorok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 14:03

Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért

Mire a tűzoltók elvégezték a munkájukat, csak a falak maradtak meg, azonban egy részük annyira megrongálódott, hogy le kell dönteni, és a...

Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért
Műsorok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között