Függőágyban: BOSZORKÁNYOK

Bokor Zsuzsa néprajzkutatóval a Kolozsvári boszorkányperek 1564–1743 című kötetet lapozgatjuk. A tavaly megjelent, Kiss András, Pakó László, Tóth G. Péter által szerkesztett kiadványt február végén mutatták be az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Balassi Kiadó és a Kriza János Néprajzi Társaság szervezésében.

A boszorka a néphit szerint olyan nő, esetleg férfi, aki természetfeletti képességekkel rendelkezik és rosszat, betegséget, pusztulást hoz. Az ártó lényekben való hit egyidős az emberiséggel. A boszorkányt a Sátán szolgálójának tartották, rettegtek tőle. Ez Európában  a  15. századra tömeges  boszorkányüldözéssé fajult, ezrével égették el máglyán a „Sátán szeretőit”. Manapság sem csak érdekességként tartjuk számon a babonákat, vannak vidékek, ahol ezek még nem merültek feledésbe.

„Az, akit elítéltek, nem biztos, hogy boszorkány volt. A jósoknak, a bábáknak, a gyógyítóknak általában nem volt egyfajta boszorkány-öntudatuk, a stigmát a társadalom sütötte rájuk. Az évekig tartó perek nagyon sokszor máglyahalálban végződtek, ez a 18. századig bevett szokás volt. Magyarországon még „mérsékelt” volt a boszorkányüldözés, az írásos emlékekben rögzített néhány száz év alatt „csak” nyolcszáz nőt égettek meg magyar nyelvterületen” – mondja Bokor Zsuzsa.

Szerkesztő Csatári Melinda.

Articol editat de , 13 március 2015, 17:30 / actualizat: 5 augusztus 2020, 10:54