Élő Kolozsvári Rádió

Függőágyban: BOSZORKÁNYOK

Bokor Zsuzsa néprajzkutatóval a Kolozsvári boszorkányperek 1564–1743 című kötetet lapozgatjuk. A tavaly megjelent, Kiss András, Pakó László, Tóth G. Péter által szerkesztett kiadványt február végén mutatták be az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Balassi Kiadó és a Kriza János Néprajzi Társaság szervezésében.

A boszorka a néphit szerint olyan nő, esetleg férfi, aki természetfeletti képességekkel rendelkezik és rosszat, betegséget, pusztulást hoz. Az ártó lényekben való hit egyidős az emberiséggel. A boszorkányt a Sátán szolgálójának tartották, rettegtek tőle. Ez Európában  a  15. századra tömeges  boszorkányüldözéssé fajult, ezrével égették el máglyán a „Sátán szeretőit”. Manapság sem csak érdekességként tartjuk számon a babonákat, vannak vidékek, ahol ezek még nem merültek feledésbe.

„Az, akit elítéltek, nem biztos, hogy boszorkány volt. A jósoknak, a bábáknak, a gyógyítóknak általában nem volt egyfajta boszorkány-öntudatuk, a stigmát a társadalom sütötte rájuk. Az évekig tartó perek nagyon sokszor máglyahalálban végződtek, ez a 18. századig bevett szokás volt. Magyarországon még „mérsékelt” volt a boszorkányüldözés, az írásos emlékekben rögzített néhány száz év alatt „csak” nyolcszáz nőt égettek meg magyar nyelvterületen” – mondja Bokor Zsuzsa.

Szerkesztő Csatári Melinda.

Szerkesztő: , 2015 március 13, 17:30 / actualizat: 2020 augusztus 5, 10:54

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:24

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”

Pion István szerint A Búbánat-völgyön át című kötet „egy felnövéstörténet, amelyet talán azért érdemes elolvasni, mert kiderül...

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket
Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 14:25

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron

Megnyílt Kolozsvár új hulladékgyűjtő központja. ahol ingyen leadhatók a nagyméretű és különleges hulladékok Azokat a hulladékokat le...

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron
Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 12:58

Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében

A Gyergyószentmiklóson alapított formáció életében 2026 eleje a teljes megújulás jegyében telt. A pop-rock csapat tíz év sikeres...

Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 18:01

Focimérleg – az egyéniségek vébéjén a legjobb csapat nyert

Bár kitűnő játékosok és kitűnő teljesítményeket nyújtottak, a vébégyőztes spanyol csapat esetében nem egy játékos köré...

Focimérleg – az egyéniségek vébéjén a legjobb csapat nyert
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 14:24

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy

Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a közegészségügyi rendszerben. A megmozduláshoz országszerte több mint 400...

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 12:58

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért

Az önismeretet, a tudatos életmódot, a testi-lelki egészséget és a közösségi élményeket állítja a középpontba az Everness Erdély...

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért