Élő Kolozsvári Rádió

Őfelsége 87. Oscar

oscar

Az Oscar-díjakat évente adja át az Amerikai filmakadémia (AMPAS – Academy of Motion Picture Arts and Sciences). Az Academy Awards hagyománya 1929-ben kezdődött, de a ceremóniát, ill. a szobrot már 1934-ben Oscarnak hívták. 2013-tól hívják hivatalosan is „The Oscars”-nak a rendezvényt.
A nyerteseket 77%-os bizonyossággal előre lehet jelezni (legjobb film, legjobb színészek), a rendezőknél akár 93%-ban – írja a www.filmtett.ro szaklap. Ugyanők írják:

Lehet utálni és lehet rajongani érte, de nem igazán lehet megkerülni.

Idén (hazai idő szerint) február 23-án hajnalban zajlott az amerikai filmkadémia 87. gálája. Nem elvárás, hogy a díjkiosztót végignézzük, viszont aki még nem látta a filmeket, az kedvet kaphat, válogathat, hogy melyikre üljön be, hiszen majdnem mindegyik filmet megnézhetjük idehaza is. Kedvcsináló-társunk filmszakértő: Jakab-Benke Nándor filmkritikus, a filmes portál szerkesztője.

 A Hangolóban Jakab-Benke Nándorral Rácz Éva beszélgetett.

Az Oscar-kampányok felére költött pénz reklámköltség. Az Oscar-jelölt filmek átlagban 12 millió dollárral több bevételt hoznak, mint a többiek, a „legjobb film” pedig 3 millió pluszbevételt jelent a kasszába.

A legjobb férfiszínész kategória nyertese 3,9 millió dollár pluszgázsira számíthat – a legjobb színésznőknél ez mindössze félmillió.

Szerkesztő: racz.eva, 2015 február 25, 23:23 / actualizat: 2015 február 26, 13:36

„Kézenfognak” a zenei tehetségkutatóval
Hangoló péntek, 2025 március 72025 március 7, 11:06

„Kézenfognak” a zenei tehetségkutatóval

Hetedszer szervezi meg a SOKaDALOM című zenei tehetségkutatót líceumi diákoknak a BBTE Zeneművészet szak. Jelentkezhet bármely 9-12....

„Kézenfognak” a zenei tehetségkutatóval
Félidőnél a Karnyóné előkészületei Kolozsváron
Hangoló csütörtök, 2025 március 62025 március 6, 14:16

Félidőnél a Karnyóné előkészületei Kolozsváron

„Csokonai Vitéz Mihály híres vígjátékából – amelyet csurgói diákszínjátszók mutattak be 1799-ben – Váradi Szabolcs írt...

Félidőnél a Karnyóné előkészületei Kolozsváron
Belelestünk a Tom Sawyer musicalbe
Hangoló szerda, 2025 március 52025 március 5, 09:03

Belelestünk a Tom Sawyer musicalbe

A szerbiai Puskás Zoltán rendező negyedik alkalommal dolgozik a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Mindig zenés előadást készített: A...

Belelestünk a Tom Sawyer musicalbe
Hegyizene: Kolozsváron az Erdélyi Szigethegység filmje
Hangoló kedd, 2025 március 42025 március 4, 13:02

Hegyizene: Kolozsváron az Erdélyi Szigethegység filmje

Hegyizene – ez a címe annak a természetfilmnek, amelyet március 4-én 17:30-tól tekinthetnek meg Kolozsváron, a Művész moziban. Az esemény...

Hegyizene: Kolozsváron az Erdélyi Szigethegység filmje
Hangoló péntek, 2025 február 282025 február 28, 08:24

Aki otthon van Tom Sawyer szerepében

Sapkáját a rendező beemelte a színpadi kellékek közé, és úgy érzi, nagyon illik rá a figura – meséli Marosán Csaba, akit hamarosan Tom...

Aki otthon van Tom Sawyer szerepében
Hangoló csütörtök, 2025 február 272025 február 27, 11:24

Írásterápia: ha idegesít, ezt is abba kell hagyni

Expresszív – ezzel a címmel indított írásterápiás csoportot Kolozsváron az Octavian Goga Megyei Könyvtár. Minden hónap utolsó...

Írásterápia: ha idegesít, ezt is abba kell hagyni
Hangoló szerda, 2025 február 262025 február 26, 12:19

Fél osztály óvó-tanítóképző ősztől Kolozsváron

Amint műsorainkban már hallhatták, pedagógia profilú középiskolai képzést indít ősztől Kolozsváron a János Zsigmond Unitárius...

Fél osztály óvó-tanítóképző ősztől Kolozsváron
Hangoló kedd, 2025 február 252025 február 25, 12:42

Két síversenyről akartunk beszélni, három lett belőle!

Mozgalmasnak ígérkezik a nőnap időszaka a buszkáti sípályán: március 8-án, szombaton az EKE gyereksíversenyét tartják, majd másnap a...

Két síversenyről akartunk beszélni, három lett belőle!