Láthatár: A megbokrosodott svájci frank – Körséta egy nagy H-s Helyzet mentén

A lavina megindul

Január 15-én, csütörtökön pénzügyi cunami söpört végig a piacokon: a Svájci Nemzeti Bank minden figyelmeztetés nélkül elengedte az addig euro-kordában tartott frank gyeplőit. Az apróbb megszakításokkal mindenkori legerősebb nemzetközi menedék valutának számító fizetőeszköz árfolyamát 2011 óta jegybanki döntéssel nem engedték 83 eurocent fölé. Ezt a korlátozást oldották fel egyik napról a másikra a vészesen híguló eurótól való függetlenítési szándékból. A svájci frank értéke még aznap csaknem 30 százalékot ugrott a közös európai pénzéhez képest, ami rendkívül súlyos helyzetbe hozta többek között a kelet-európai frank-hiteleseket. Úgy tűnik, Lengyelországban van a legtöbb belőlük, de az ebből a szempontból viszonylag kedvező helyzetben levő Romániában is legalább 75 ezren buktak hatalmasat az árfolyamugráson. Elsősorban olyanokról van szó, akik még a 2007-2008-as gazdasági dübörgés időszakában vették fel a hosszú lejáratú kölcsönt, amikor még jócskán 3 lej alatt jegyezték a svájci frankot. Ez a középárfolyam idén év elején már 3 lej 70 bani körül járt, majd január 15-én egyből 60 banit ugrott, azóta pedig 4 lej 50 bani körül ingadozik. Az érintettek helyzetét különösen súlyossá teszi, hogy többnyire lakásukkal szavatolt jelzáloghitelekről van szó.

A fejlemények nem lendítettek a bankok népszerűségén, gombamód elszaporodtak a pénzintézetek elleni perek, a buzăi törvényszék egy ilyen ügyben a felperes javára döntött, kimondván: a hitelfelvétel napján érvényes árfolyamon törleszthet. Az ítélet nem jogerős. Közben a politikum is beindult, a liberálisok a magáncsőd elakadt törvénytervezetének megszavazásában látják a megoldást, az RMDSZ a hitelfelvételkor érvényes árfolyamon lejesítene, a Népi Mozgalom Pártja 20 százalékos tűréssel.

Victor Ponta kormányfő a nyüzsgés közepette óva int attól, hogy illúziókba ringassák a kárvallottakat, megoldást csak bank és ügyfél kiegyezése hozhat – nyilatkozta, a Jegybank illetékeseivel és alkalmasint a jogi-pénzügyi alapszabályokat, vonzatokat ismerők többségével összhangban.

Miért nem működik az egyetlen kardcsapás technikája a frankhitelek gordiuszi csomójánál? Ha Magyarországon lehetett, miért nem lehet nálunk is? – kérdezhetjük alkalmasint sokakkal együtt. Ezt próbáljuk tisztázni a következőkben. Beszélgetőtársunk Kelemen Zoltán kolozsvári pénzügyi elemző.

A gond honi (soit qui mal y pense) léptéke

Minisztériumi adatok szerint nagyjából 75.000-re tehető a romániai svájcifrank-hitelesek száma. Csak magánszemélyek érintettek vagy cégek is, illetve kizárólag ingatlan-/ lakásvásárlásra felvett pénzről beszélhetünk vagy más természetű hitelek is vannak ebben a csomagban, például gépkocsivásárlásra igényelt kölcsönök, szabad felhasználású fogyasztói hitelek? – kérdeztük Kelemen Zoltán kolozsvári pénzügyi elemzőt.

Romániában 6 bank nyújtott hiteleket svájci frankban, magán- és jogi személyeknek egyaránt. Az igazi kockázat a magánszemélyeknél jelentkezett, mert a jogi személyek (vállalkozók) közül többnyire azok vettek fel svájci frank hiteleket, akiknek ebben a pénznemben volt bevételük, tehát az árfolyamugrás őket nem érinti. A magánszemélyek jórészt ingatlanvásárlásra kérték és kapták a hitelt, de léteztek olyan fogyasztási hitelek, amelyeket ingatlannal (!) garantáltak. Ami a számokat illeti, egyes források 75.000-ről, mások akár 150.000-ről, sőt 200.000-ről beszélnek. A pontos adatokat csak a bankok ismerik, ők pedig érthető okokból nem hozták nyilvánosságra ezeket. Azt sem tudni igazából, hogy ebből a 75-200.000-ből hányan vették fel a kölcsönt első lakásuk megvételére és hányan befektetési céllal vásárolt/ épített többedik ingatlanra. Amit nagyjából tudni lehet – és ez a gond léptékét illetően nem mellékes – hogy a teljes hitelállomány mintegy 5 százaléka a svájci frank alapú hitel. Viszonylag kis hányad tehát, de a súlyosbító tényező, hogy túlnyomó többségükben lakással garantált jelzáloghitelekről van szó. 

Hogyan keletkezett a probléma, avagy a megkísértés mechanizmusa 

lejben illetve euróban felvett hitelek kamatának alakulása – gandul.info

Nagyjából tudjuk, mi késztette a hitelfelvevőket arra, hogy ne lejben, hanem idegen pénzben igényeljék a kölcsönt. Bár a szakértők folyamatosan és nyomatékosan figyelmeztettek és figyelmeztetnek arra, hogy kizárólag abban a pénznemben vegyünk fel kölcsönt, amelyben stabil jövedelmünk van, a néhány éve még drasztikus kamat- és jutalékteher különbségek rendszeresen az idegen valuták felé billentették a mérleget (a rejtettebb, csak hosszabb távú áttekintésben megmutatkozó, de annál jelentősebb árfolyamkockázattal kevesen számoltak). De mi a helyzet a másik oldallal: miért hozták létre a bankok ezeket a konstrukcióka, nekik miért (volt) jó? Pénzük áll eleve más valutákban és gazdaságosabb ezt átváltás nélkül forgatni, netán hasznot akartak húzni az átlagkuncsaft tájékozatlanságából? Kelemen Zoltán:

Azaz többek között az akkor hatályos  jegybanki korlátozások is perverz hatást fejtettek ki: az eredeti szándék dacára, ahelyett, hogy óvtak volna az erőn felüli eladósodástól, kockázatos hitelkonstrukciók felé tolták el a piacot. A mai szabályozások már sokkal szigorúbbak, helyzetre szabottabbak. A Román Nemzeti Bank egyrészt alkalmazkodott a fejleményekhez, másrészt tanult saját hibáiból.

„Kamatzárójel” – mitől olyan nagyok a pénznemek közötti különbségek?

Az eddigiek után jogos a kérdés: ki határozza meg a különböző pénznemekre alkalmazott (hitel)kamatokat és miért ilyen nagyok az eltérések? Nos, ez primér szinten nem a kereskedelmi bankok „sara”. Az, hogy egy-egy pénznemre milyen kamatszintek alakulnak ki a letéti illetve a hitelezési oldalon, alapszinten a jegybanki alapkamat függvénye. Ezt az egyes Nemzeti Bankok saját prioritásaik alapján szabják meg, első sorban a nemzeti fizetőeszköz stabilitásának biztosítását, az infláció kordában tartását tűzve ki célul. Természetesen szempont a gazdaság ösztönzése (hitelezés bátorítása), de a megtakarítási kedv fenntartása is (a letéti kamatok például általában nem süllyednek az infláció szintje alá). Ezek eredője határozza meg a jegybanki alapkamatot, melyet a Nemzeti Bank a kereskedelmi bankokkal folytatott tranzakcióiban alkalmaz. Az adott gazdaság helyzetének függvényében az alapkamat lehet akár kétszámjegyű is (lásd pl. Oroszország és a rubel jelenlegi helyzetét) vagy határhelyzetben éppen negatív szám (Svájc).

A Román Nemzeti Bank alapkamatának változása a 2010-2012 időszakban – forrás consultantabursa.ro

Megjegyzés: 2009-ben 4,74% volt az éves infláció, 2010-ben 7,96%-ra ugrott (első sorban az ÁFA- emelés miatt), 2011-ben 3,14%, 2012-ben 4,95%, 2013-ban 1,55 százalék volt a pénzromlás mértéke.

Kelemen Zoltán:

De mi dobja meg a jutalékokat?!

Azt nagyjából körüljártuk tehát, mitől kisebb vagy nagyobb az x vagy y pénznemben felvett hitel kamata. De mi a helyzet a jutalékok erdejével, ezek mitől burjánzottak jobban a lejalapú hiteleknél, melyeket a hazai konstrukciók esetében sokáig „az ág is húzott”? Avagy egy névtelen banktisztviselő megjegyzése a hiteligénylővel folytatott beszélgetésben: „…és hogy mi értelme ennek a jutaléknak, azt magam sem értem!”

Kelemen Zoltán: 

Kockázatmegosztás – igaz, hogy „ha balhé van, azt az ügyfél viszi el” ?

A közönséges halandónak nem szíve csücske a bankok. Kiszolgáltatottnak érzi magát velük szemben, úgy véli – és ezt időnként a médiából is visszahallja- hogy a különböző ügyletek minden kockázatát a kisemberekre hárítják, a pénzintézetek csupán a nyereséget „vállalják”. Kétségtelen, hogy egy bank és egy magányos lovas között az erőviszonyok nem feltétlenül kiegyenlítettek, de mennyire igaz az, hogy a banknak nem jut a kockázatokból?

Ahol mindenki bukik, ott működik a megegyezési kényszer

Azt tisztáztuk-forma, hogy a svájci frankhoz fűződő mostani válság cseppet sem jó a hitelezőknek. Mégis mekkorát bukhatnak a bankok frankos ügyfeleik tömeges fizetésképtelenné válásán? Hiszen 2007-2008-ban a garancia gyanánt szolgáló lakások sokkal többet értek, mint ma. Ráadásul a bank nem ingatlanügynökség, nem tudja valós értékén pénzzé tenni a lefoglalt lakást, főként akkor, ha egyszerre néhány ezer ingatlan kerül a piacra! Mennyire puhítja fel mindez az erősebb fél álláspontját?

Kelemen Zoltán: 

Mi a teendő központi szinten?

A politikusi elképzelések szerint – több ilyen is van – lejesítéssel kellene mentőövet dobni a frankhiteleseknek. Van olyan elképzelés, hogy a hitelfelvétel idején érvényes árfolyamon, mások 20%-os tűrést tennének lehetővé. Csakhogy egy polgári szerződést hatalmi szóval, visszamenőleges hatállyal, az egyik fél rovására átírni…hát ez bizony finoman szólva is aggályos. Lám, Magyarországon is lehetett, nálunk miért ne lehetne? – kérdezhetnénk. Lássuk tehát, hogyan jártak el Magyarországon?

Kelemen Zoltán:

De mihez kezdjünk az ilyen hiteltípusokkal a jövőben?

A befuccsolt hitelekről tehát meg kell valahogyan egyezni. A kölcsönös érdek a legfőbb garanciája annak, hogy kompromisszumos megoldás születhet. Ami azonban mindkét félnek veszteséget jelent majd…Hogy lehetne megelőzni a hasonló helyzeteket?

Kelemen Zoltán: 

Szerkesztő, riporter: Papp-Zakor András

Articol editat de papp.zakor.andras, 24 január 2015, 20:46 / actualizat: 3 február 2015, 17:22