Élő Kolozsvári Rádió

35 éves a Szivárvány gyermeklap

szivarvany_gyermeklap

Haza sólymai néven indult, az akkori politika egy enyhébb fuvallatának köszönhetően, a Napsugár kistestvéreként. A két gyerekújság ma is több mint harmincezres példányszámban jelenik meg, a főszerkesztő szerint mindez a jó szervezésnek, a személyes kapcsolatoknak és a pedagógusoknak köszönhető. Zsigmond Emese a Hangolóban elmondta: „Nagyon megnyugszom akkor, ha ismerősként köszönti a lapunkat az, akivel beszélgetek. A másik örömem pedig, hogy ha nem az a benyomása két évtized múltán, hogy itt már egy egészen más lapról van szó. Vállaljuk és ápolgatjuk a folytonosságot.  A Szivárvány és a Napsugár ugyanazokat a célokat, ugyanazokat a szellemi, nevelői, erkölcsi szándékokat őrzi, amiket az alapítók is kitűztek célul. Azok az alapítók, akik ma a magyar irodalom legnagyobbjai. Kányádi Sándorra, Lászlóffy Aladárra, Bálint Tiborra, Fodor Sándorra gondolok.”

Házigazda: Forrai Szerénke

Szerkesztő: , 2015 január 20, 13:10

Képességvizsgára készít a tízes.ro
Hangoló péntek, 2026 szeptember 182026 szeptember 18, 11:47

Képességvizsgára készít a tízes.ro

A Tízes.ro Románia első olyan platformja, ahol a magyar közösségek diákjai élő, online órákon készülhetnek a VIII. osztály végén...

Képességvizsgára készít a tízes.ro
Mesterségek Ünnepe Marosvásárhelyen
Hangoló csütörtök, 2026 szeptember 172026 szeptember 17, 14:19

Mesterségek Ünnepe Marosvásárhelyen

Koncertek, mesék, bábelőadás és népzenei csemegék. Ezek is várják az érdeklődőket a hétvégén Marosvásárhelyen, a várban, az...

Mesterségek Ünnepe Marosvásárhelyen
Vizsgálat a gyógytornásznál: hogy ne fájjon
Hangoló szerda, 2026 szeptember 162026 szeptember 16, 13:53

Vizsgálat a gyógytornásznál: hogy ne fájjon

Tanévkezdés után talán gyakrabban fordul elő, hogy a korábban vidám gyerek valamilyen fájdalomra panaszkodik. A szülők hajlanának a...

Vizsgálat a gyógytornásznál: hogy ne fájjon
Volt egyszer egy 21. Főtér Fesztivál, sok jó találkozással tele
Hangoló hétfő, 2026 szeptember 142026 szeptember 14, 18:35

Volt egyszer egy 21. Főtér Fesztivál, sok jó találkozással tele

Balogh-Duna Jessicával, a Főtér Fesztivál főszervezőjével szombaton délelőtt előbb a színpad mellett találkoztunk, ahol az önkéntesek...

Volt egyszer egy 21. Főtér Fesztivál, sok jó találkozással tele
Hangoló péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:14

Smashburgerező StartUp Kolzsváron

Kolozsváron nyitja meg első romániai éttermét a magyar Simon’s Burger gyorsétteremlánc, az Eroilor (volt Deák Ferenc) utca 29. szám...

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Hangoló péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 11:33

Sportpálya-avató barátságos focimeccsel az Apáczaiban

6-4-re nyerték a tizenkettedikesek szerdán délután a tanár-diák focimeccset az Apáczai-líceumban. Nem akármilyen apropó hívta életre a...

Sportpálya-avató barátságos focimeccsel az Apáczaiban
Hangoló kedd, 2026 szeptember 82026 szeptember 8, 13:10

II. Lovaskavalkád: minden, ami lóval kapcsolatos

A második Lovaskavalkádra várják az érdeklődőket a hétvégén – az előzetesen meghirfdetett szeptember 12. helyett, vasárnap,...

II. Lovaskavalkád: minden, ami lóval kapcsolatos