Élő Kolozsvári Rádió

Országos program a roma gyerekek integrálására

A Ponta-kabinet 430 millió lejt költene a romák integrálására a következő két évben. A kormány szerdán fogadta el az erre vonatkozó stratégiát, amelyben szerepel, hogy országos programot indítanának, amellyel mintegy 10 ezer roma gyerek életkörülményeit javítanák.

Így próbálják csökkenteni az iskolaelhagyást a roma fiatalok körében. Emellett tervezik azt is, hogy délutáni iskolai oktató tevékenységeket szerveznének a gyerekeknek, illetve folytatnák a Második esély nevű programot, amellyel azoknak a fiataloknak segítenének, akik abbahagyták az iskolát, de folytatni szeretnék tanulmányaikat.

A stratégiában az is szerepel, hogy iskolai mediátorokat fognak kinevezni abban a több mint 1.600 tanintézetben, ahol a roma tanulók száma meghaladja a 15 százalékot. A mediátorok feladata lesz megakadályozni a roma gyerekek iskolai szegregálását.

rador

Szerkesztő: ferenczjutka, 2015 január 15, 15:00

Több város önkormányzata spórol az árammal
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 09:38

Több város önkormányzata spórol az árammal

Nagyváradon és Nagyszebenben a közvilágításon spórolnak. A Sebes-Körös-parti városban augusztusban rendszerint este 9 órakor kapcsolják...

Több város önkormányzata spórol az árammal
Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után
Hírek kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 11:35

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után

Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a hadsereg szakértői által végrehajtott robbantásos művelet...

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után
Van elég áram a lakosságnak
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 14:50

Van elég áram a lakosságnak

Nincs olyan forgatókönyv, amely szerint a lakosság áram nélkül maradna – jelentette ki ma Cristian Bușoi. Az ergiaügyi államtitkár...

Van elég áram a lakosságnak
Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:14

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése

Száznyolcvan kilogramm robbanóanyaggal mozdítottak el egy sziklát a Duna Bala-ágának közelében, hogy vizet tereljenek a cernavodai...

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 20:22

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány

Országos energetikai válsághelyzetet hirdettek Romániában augusztusra a villamosenergia-termelés csökkenése miatt – jelentette be a...

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 10:38

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet

Az egészségügyi álláshelyek betöltésének engedélyezése után a Sanitas országos tanácsa az általános sztrájk felfüggesztéséről...

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 14:39

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely válsághelyzetet hirdet a kőolaj és kőolajtermékek piacán, és ideiglenes...

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 09:44

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben

Az ügyvivő miniszterelnök szerint az egészségügyi dolgozók munkabeszüntetését téves információk váltották ki, amelyek szerint az új...

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben