Élő Kolozsvári Rádió

Kelemen Hunor: „Hosszú távú stratégiai megállapodásra van szükség”

Kelemen_Hunor(AngyalosiBeata)Oktatás, egészségügy, többség és kisebbség viszonya, vidékfejlesztés, infrastruktúra – a következő időszakban is ezek a területek szerepelnek az RMDSZ prioritási listáján, tudtuk meg a Hangolóban Kelemen Hunortól. A szövetség elnöke magazinműsorunkban megerősítette azt sajtóinformációt, amely szerint egyetért Klaus Iohannisnak a védelmi kiadások növelésével kapcsolatos javaslatával. Kelemen Hunor úgy látja, konszenzusra van szükség a politikai pártok között, hogy a következő időszakban ne legyen eltérés a fontos stratégiai kérdésekben.

„Bármi történjen, a GDP hat százalékát az oktatásra kell fordítani, mert versenyképes tudás nélkül leszakadunk, nem tudunk fölzárkózni. Az egészségügyben úgyszintén kellene egy olyan megállapodás, amely a kiadásokat és a rendszer működéseinek bizonyos kereteit meghatározza a következő évekre. Ugyanezt gondolom az infrastruktúráról is.”

„Ahány szállításügyi miniszter és ahány színes ceruza, annyi nyomvonal és annyi újratervezett autópálya. De siralmas állapotok uralkodnak a vasúti közlekedésben is, mind a teher-, mind a személyszállítás tekintetében. Ezért lenne szükség egy hosszú távú, tizenöt, vagy akár húszéves stratégiai megállapodásra. Kormányok jönnek, kormányok mennek, de ha elkezdtél építeni egy autópályát, ha a tudományba, a kutatásba, az oktatásba beruháztál, akkor azt ne változtasd meg félévente, évente, kétévente!” – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak Kelemen Hunor.

Az interjú második részében szó esett a Nemzeti Liberális Párt kormányváltási terveiről, az esetleges választójogi reformról, valamint az RMDSZ közelgő tisztújító kongresszusáról is. A műsor házigazdája: Rácz Éva.

Szerkesztő: , 2015 január 9, 16:50 / actualizat: 2015 január 23, 14:53

A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Hangoló kedd, 2025 május 272025 május 27, 12:42

Nyolcadikosok képességfelmérője – merre tovább?

Daniel David tanügyminiszter tájékoztató jellegűvé minősítené a nyolcadikosok záróvizsgáját. A tanügyminiszter kijelentette:...

Nyolcadikosok képességfelmérője – merre tovább?
Hangoló szombat, 2025 május 242025 május 24, 10:05

Idén is kitakarítják a Maros partját

Vasárnap, május 25-én is a Hétfák és a szentkirályi gát közötti szakaszon tisztítják meg a folyó mindkét partját. Céljuk nem csupán...

Idén is kitakarítják a Maros partját