Hadd szóljon!

Donát 160 – Nagy József és a test magánmitológiája

Nagy József és Bicskei István

Nagy József és Bicskei István

A legegyetemesebb nyelv a mozgás, a testünk nyelve. Egyben az egyik legnehezebb nyelv is, hiszen minden mozdulat többféleképpen értelmezhető jel. Nem csoda, hogy mozgásszínházi vagy kortárs táncprodukciók láttán gyakran felbukkan a „Gondolta a fene…” mondat, ezúttal nem az alkotók, inkább a befogadók részéről. Hiszen mindannyian saját történeteket szülünk a színpadon látottakból, a test mondatai a mi belső, szubjektív mondatainkká válnak. Sokan nem akarják elhinni, hogy mindez rendben van, legfontosabb, hogy az előadás rezonáljon bennünk.

Nagy József táncos-koreográfus Délvidéken, Magyarkanizsán született, és bár rég Franciaországban él, előadásainak jó része továbbra is az otthonról hozott élmények, emlékek sűrítménye. Idén, a kolozsvári 4. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon két alkalommal is láthattunk Nagy József-előadást. A „Wilhelm-dalokTolnai Ottó költő azonos című versfüzére alapján készült a szerbiai Jel Színháznál, Bicskei István színművész közreműködésével. A „Paysage Inconnu/Ismeretlen tájkép” című előadás is nagymértékben kapcsolódik Tolnai Ottóhoz, a jó baráthoz, annak ellenére, hogy utóbbi produkció Franciaországban született, ebben Nagy Józsefnek Ivan Fatji táncos meg két zenész, Szelevényi Ákos és Gildas Etevenard a partnere.

Két évvel ezelőtt a „Les Corbeaux/Hollók” című produkcióban Nagy József madárrá átlényegült teste mesélt a szabadságról. Azelőtt pedig a világhírű „Woyczeck” című előadását láthattuk, amely Georg Büchner töredékekben ránk maradt darabjának adaptációja. Tehát vannak Nagy József-élményeink, Erdélyben is népes a rajongótábora, ennek ellenére mindig szenzációs élmény bebocsátást nyerni az ő világába, többet is megtudni arról, amiről a teste beszél a színpadon. Hát most erre vállalkozunk, vagyis a lehetetlenre: szavakra fordítjuk az elmondhatatlant, a megmutatottat.

interferenciak_wilhelmdalok

Részlet a Wilhelm-dalokból

Fekete öltönyben, arcán maszkkal, ami nem rejt el mindent, testében hihetetlen energiákkal és érzékenységekkel lép színpadra Nagy József, mesélni. Mélyről jönnek a mozdulatok, de nem ősi rítusok tartozékai, hanem kortárs gesztusok, egy modern testnyelv, amely befog mindent: a bennünk lévő kisgyereket, a haragot, a bakalódást, a szeretetet, a felnőtti önérzetet, a rabságot és szabadságot, tulajdonképpen az Életet és a Halált. Valahányszor Nagy Józsefet látom színpadon, két történet születik meg bennem: az egyik nagyon konkrét, a másik filozofikus, lebegtetett. Mindkettőt nagyon szeretem és mindkettő nagyon az enyém. Mintha a művésztől kulcsot kapnék a tudatalattimhoz.

Lejár az előadás, sokáig hordozom magamban és tovább növesztem történeteimet. Az Intereferenciák fesztivál egyik izgalmas tartozéka az előadásokat követő beszélgetés az alkotókkal. Most már több ízben hallottam Nagy Józsefet beszélni a művészetéről és azóta a saját történeteim sokat gazdagodtak, hiszen megismerhettem az ő történeteit is. Bevallom, kicsit irigykedem is, amikor a mozdulatok mögött lévő gondolatokról, emberekről hallom Nagy Józsefet, annyira szép és kimeríthetetlen az a világ, amelyből táplálkozik.

Egy valamit azonban idén értettem meg teljes mértékben. Ahogyan Visky András is fogalmazott, hosszú éveknek kellett eltelniük, míg rájöttünk, Nagy József legelvontabb előadása mögött is valami nagyon konkrétat, szinte tapinthatót, szagolhatót, hallhatót kell keresnünk. A legjobb bizonyíték erre a „Wilhelm-dalok” és a „Paysage Inconnu”. Íme egy részlet Tolnai Ottó „Wilhelm-dalok avagy a vidéki orfeusz” című versciklusából, amely beépült az előadásba.

„voltam a templomban
tele volt
mennyi cuccot kell cipelnie egy angyalnak
én legalább néha lerakhatom a kannákat
elcsendesedik a cuppogás
meg a vulkánkofferokat
meg a kiflis garabolyt is lerakhatom
de ő a szárnyát soha
ha legalább egyszer megkopaszthatnák a tollas cigányok
majd szólok nekik
apa fekete lajbijában voltam a templomban
telis-tele volt
engem már hányszor megkopasztottak
őt biztos azért nem kopasztják
mert sosem lenne vége a kopasztásnak
belefulladnának a tollba
angyaltollnak nincsen vége
apa lajbizsebében mindig találok valami újat
minden morzsát kiviszek a tiszteletes úrnak
az oltárhoz
hátha éppen az az
kenyérből dohányból vagy pedig papirosból van
akkor elcsendesedik a cuppogás
ám akkorra már nincs ideje a tiszteletes úrnak rám
mert pontosan kilencre be kell fejeznie
mert kilenckor a fatelepen felsikít a cirkulár
és átfűrészeli a nyelveken olvadozó ostyát
befűrészeli a nyelveket
akár a gyíké olyanok lesznek
kenyérbélből dohányból vagy pedig papirosból
cigarettapapirosból
én nem tudok csavarni
finom
cigarettapapirosból van az isten
még mindig nyálas a széle
hercegovinai dohány volt benne”

interferenciak_wilhelmdalok2

A Wilhelm-dalok Liszt Ference

A tér egyik felén áll Bicskei István színművész, mint huncut-bolond filozófus és mondja a félnótás Vilike ihlette mondatokat. A másik felén Nagy József, ezúttal sokkal visszafogottabban, már-már etűdszerű megnyilatkozásokkal. Hosszú ősz parókája van, néha az öreg zongora billentyűire tapad, máskor egy vásári komédiások miniatűr színpadára emlékeztető dobozban diszkréten világokat teremt. Csak a kezét és néhány tárgyat látunk. Semmi nem illusztrálja a kimondott szavakat, minden továbbvisz bennünket, szabad asszociációkat engedélyez. Ő egy magánvilág, a Vilike világának teremtője.

Vilike már rég jelen van Tolnai Ottó, Nagy József és Bicskei István művészetében. De a furcsa beszédmód, amelyet Bicskei Istvántól hallunk, a magyarkanizsai Dobó Tihamér, Cigonya festő sajátja. Bicskei István kamasz kora óta remekül tudja utánozni Cigonyát, aki legendás figura: annak idején öngyilkos akart lenni, fejbe lőtte magát, de nem halt meg. Csak később, második próbálkozásra sikerült eldobnia magától az életet. Valamennyiüknek jó barátja volt.

Tolnai szövegéhez, Bicskei játékához Nagy József úgy tette hozzá a magáét – ezúttal kicsit háttérbe vonulva – hogy vizuális tárgyszínházat teremtett. Leredukálta a mozgást, néhány tárgyat használt, kályhacsövet, kotrókefét, gyurmafigurát, amelyre pimaszul rávizel egy miniatűr angyal. Ebben a rövid jelenetben a kicsit habókos tót radikális gesztusát idézi, aki kalapácsával rácsapott a római piétára. Azóta golyóálló üveg védi a Szent Péter bazilika kincsét.

Legendák, helyi mítoszok szövevénye a Wilhelm-dalok, amelyet a végén sajátos rítussal zár le Nagy József és Bicskei István, jelezvén, ők egymás nélkül nem léteznek ebben a magánmitológiában.

Jogos a kérdés, hogy ha mindezeket a történeteket nem ismerjük, ha a figurákról nem hallottunk, hogyan kapcsolódhatunk az előadáshoz? Tolnai Ottó, Bicskei István és Nagy József emlékezete közös. Hogyan lesz az enyém is az ő meglehetősen személyes világuk? Miként kell ezekkel az ihletet adó tényekkel bánni, hogy ne önző megnyilvánulás legyen a produkciójuk, hanem én is vigyek haza magammal egy Vilikét?

 

Vonjuk be ebbe a körbe a második, a „Paysage Inconnu/Ismeretlen tájkép” című előadást is, hiszen az is erősen kötődik Magyarkanizsához, Tolnai Ottóhoz és az említett magánmítosznak a figuráihoz. Két zenész van a színpadon, Szelevényi Ákos és Gildas Etevenard. Az ő zenéjük olyan szervesen épül a produkcióba, mintha hangszereik révén ők modellálnák vagy mozgatnák a két testet, a Nagy Józsefét és az Ivan Fatjo-ét. Az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem, az volt, hogy a két táncos két külön entitás vagy Nagy József és az alteregója. Időnként sziámi ikrekként mozognak együtt, máskor úgy feszülnek egymásnak vagy szeretik egymást, ahogy önmagunkkal szoktunk haragban vagy jóban lenni.

[youtube height=”388″ width=”690″]https://www.youtube.com/watch?v=ACwjuR1K6lo[/youtube]
Paysage Inconnu

A beszélgetések erre is fényt derítettek: két művészről van szó, barátokról, akiket Nagy József már az „Egy ismeretlen naplójában” is megidézett. Egyikük Dobó Tihamér, Cigonya, akiről az előbb is hallottak. És íme egy újabb gyönyörű történet, ami színpadra költözött: halála előtt Cigonya arról vallott, hogy egész életében ugyanazt a tájat festette, mégsem sikerült elkészítenie a tökéletes képet, holott tudja milyennek kellene lennie: egyetlen vonással kell megteremteni a horizontot. A „Paysage Inconnu”-ban megidézett Cigonya tökéletes festménye elkészül, még áldást is iszik rá a két művész, akinek ezúttal is rejtve az arca. Köztes zónában ragadt személyek ők, táncuk haláltánc, az utolsó jelenet, amikor a magukkal hurcolt kádra feküsznek, rituális megtisztulás lenne, de a testek nem férnek a tárgyba, tehát ott maradnak élet és halál között, lebegve. A továbbiakban már erről az előadásról is szól a beszélgetésünk.

 


Nagy József táncos-koreográfust hallották az előadásai révén megteremtett személyes mitológiáról, amelyben magyarkanizsai történetek, figurák köré épül minden.

A teljes műsor, szerkesztő: Gergely Zsuzsa

Fotók: Biró István
Bélyegkép: Séverine Charrier

Articol editat de , 15 december 2014, 16:07

A költő, a színművész és a fotográfus
Kontűr kedd, 23 január 2024, 17:39

A költő, a színművész és a fotográfus

Király László, Sebestyén Aba, Bede Kincső – e három személyiség vehette át idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért...

A költő, a színművész és a fotográfus
Három alkotó, egy helyszín – Hármashangzat az Ars Sacra Claudiopolitana terében
Kontűr kedd, 16 január 2024, 16:58

Három alkotó, egy helyszín – Hármashangzat az Ars Sacra Claudiopolitana terében

Hármashangzat a címe annak a kiállításnak, amely három kolozsvári alkotó munkáit tárja a nagyközönség elé a Szentegyház utcai Ars...

Három alkotó, egy helyszín – Hármashangzat az Ars Sacra Claudiopolitana terében
Szeretlek, azért bántalak – Démonok
Kontűr szombat, 11 november 2023, 12:24

Szeretlek, azért bántalak – Démonok

Két szomszéd házaspár összeül egy kellemes poharazgatásra, de hamar elszabadul a pokol. A Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb...

Szeretlek, azért bántalak – Démonok
Dokumentumfilmek galoppja
Kontűr szerda, 11 október 2023, 08:25

Dokumentumfilmek galoppja

Kilenc éve ugyanazt a célt szolgálja a Filmgalopp: teret biztosítani a fiatal alkotóknak filmjeik bemutatására a szakma és a nagyközönség...

Dokumentumfilmek galoppja
Kontűr csütörtök, 5 október 2023, 13:27

Csak az eszünk megmaradjon… – Egressy Zoltánnal a Jolka harangjáról

A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten találkozhatott a közönség Egressy Zoltán József Attila- és Szép Ernő-díjas íróval, aki Jolka harangja...

Csak az eszünk megmaradjon… – Egressy Zoltánnal a Jolka harangjáról
Kontűr szerda, 20 szeptember 2023, 12:42

Vetró András, a gáthősök szobrásza

“Csak akkor áll valami, nem csak az épület, a szobrod is, ha a belső gyöngyszemed, a legdrágábbat beépíted abba” – vallja Vetró...

Vetró András, a gáthősök szobrásza
Kontűr kedd, 12 szeptember 2023, 15:09

Illusztrátorok nagycsaládja – Koloratúra kiállítás

Nagyon sokan a Szivárvány és Napsugár gyermekirodalmi folyóiratok olvasása közben nőttünk fel. A két kiadvány tartalma, képanyaga...

Illusztrátorok nagycsaládja – Koloratúra kiállítás
Kontűr szerda, 6 szeptember 2023, 14:39

Egy szín, mint száz – és legyen az a citromzöld

Darvay Tünde Napocska új életet álmodik régi talált faanyagokra: tálakra, lapítókra, ajtó- és ablakkeretekre festi fel a kékek és...

Egy szín, mint száz – és legyen az a citromzöld