Donát 160 – Gally A. Katalin: „Halkan sokkal többet tudok mondani”

Articol editat de , 5 december 2014, 21:18 / actualizat: 15 december 2014, 16:17

Gally A. Katalin is azon művészek közé tartozik, akik tanárként évtizedekig mások lépéseit igazgatták és irányították a rajzolás, a művészet útján, és saját gondolataik, érzéseik képi megjelenítését félretették, halasztották, elraktározták. Számukra a kifejezés pillanata akkor jött el, amikor nyugdíjba vonultak és már nem másokra kellett figyelniük, hanem saját személyük került középpontba.

Nagyon érzékeny és színeiben egyedi világ tárul elénk alkotásain: a pasztell lehelet-finomsága által kifejezett gondolatok, érzések, emlékek. Régi történetfoszlányok indítják el az alkotó gondolatait, amelyek új környezetükbe kerülve teljes más értelmet nyernek, a mag, az érzés azonban mindvégig megmarad. Történetek, amelyek hol optimistább, hol szomorkásabb felhangot kapnak, hol társadalmunk felett ítélkeznek, hol az eredendő szépségnek állítanak emléket.

Gally A. Katalin az esetek többségében sorozatokban gondolkodik, továbbgondolja a témát, árnyalja. Vissza-visszatérő motívumai pusztuló örökségünk, templomaink, épületeink megörökítése, rávilágítani az eltűnő építészeti- és népművészeti elemek szépségére. A romos környezetben rejlő különös szépségek feltárása, angyalok lebbenése és pusztulása. Végtelenbe tűnő lépcsősorok, akárcsak életünk hullámzása; az örök fa, büszke és minden vihart kiálló, erezete, amely az élet gazdagságáról mesél. Színek és formák mögött megbúvó és felsejlő alakzatok, utalások.

Gally A. Katalin nemcsak ezekkel az elemekkel játszadozik, hanem immár önmagával is, az idővel, annak múlásával és nyomaival, amelyeket az emberi arcon hagy. Az öregedés lehet fájdalmas, de lehet természetes folyamat is. Lehet ellene tiltakozni, de elfogadni is lehet. No meg versenyt futni vele. Vagy legyőzni a papíron. A kettős portré, a fiatal és az idő múlását is magán viselő arc ellentéte révén, az ember győzedelmeskedik az idő felett.

Hetvenedik születésnapja környékén már siet. Sok mindent kell még elmondania, s ebből kifolyólag áll harcban az idővel. A gyűjteményes tárlat megszervezése megszakította a munkafolyamatot, amelyet hamarosan folytatni fog.

 „Azt hiszem, a galériák látogatottsága azért gyér, mert az emberek görcsösen próbálnak egy képhez közeledni. Holott nem így kellene. Minden ember hallgat zenét, de soha nem teszi fel azt a kérdést, hogy jaj, vajon Beethoven mire gondolt, amikor ezt komponálta – hanem elereszti magát és hagyja, hogy a zene egyszerűen szóljon. Úgy sem fogja kitalálni az én legmélyebb bánatomat, de a kép valahogy hat rá, így vagy úgy. Végül is ez a cél, hogy érzéseket, hangulatokat keltsen. Ha ez nem sikerül, a kép nem érte el a célját – vallja Gally A. Katalin. ”

Szuszámi Zsuzsa interjúja