Élő Kolozsvári Rádió

Az AIDS elleni küzdelem világnapja

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ban december 1-jét az AIDS elleni küzdelem világnapjává nyilvánította. Ennek célja, hogy mozgósítsa az embereket a HIV elleni küzdelemben, és tudatosítsa a biztonságos szexuális élet fontosságát.

A humán immunhiányt okozó – azaz HIV-vírus szexuális kapcsolat vér útján (például közös tűvel történő intravénás szerhasználat során), vagy fertőzött anyáról gyermekére terjedhet.
Románia, bár az 1989 előtti vérátömlesztések, fertőtlenítés nélkül használt fecskendők használata folytán sok a beteg, szerencsére még mindig a gyengén fertőzött országok sorába tartozik.

Tavaly több, mint 12 ezer HIV-fertőzöttet vagy AIDS-beteget tartottak nyilván az országban, közülük majdnem 10 ezren 14 év alattiak. Tavaly több mint 6300 beteg adta fel a küzdelmet. A kezelés Romániában ingyenes, az állam biztosítja. De néha elapad a csillagászati árú gyógyszerekre szént keret – ezt a hírekben is halljuk. Ez nem azért gond, mert egy nap kihagyás az életét veszélyeztetné, hanem azért, mert ilyenkor mindig újabb kezelési sémát kell beállítani, talán még kegyetlenebb gyógyszer-kombinációval.

Az évek során szembesültünk azzal, hogy a fertőzés és a betegség nem ismer határokat. A HIV-vírus terjedéséről és a fertőzés következtében kialakuló AIDS-betegségről az orvostudomány jelentős ismereteket szerzett, azonban még nincs a birtokunkban a biztos és teljes gyógyulást jelentő gyógymód.

Viszont az 1989 előtt fertőzött gyerekek közül Romániában többen felnőttek – és már családot alapítottak. Többen gyereket is vállaltak. Az orvostudomány csodája, hogy fertőzött anya, császármetszéssel, egészséges csecsemőnek adhat életet.

Szerkesztő: , 2014 december 1, 14:39 / actualizat: 2014 december 1, 15:45

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi
Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond
Hírek hétfő, 2026 július 62026 július 6, 15:49

Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond

Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője és képviselőházi frakcióvezetője szerint a pártok közötti párbeszéd az egyetlen megoldás a teljes...

Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond
A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot
Hírek szerda, 2026 július 12026 július 1, 08:53

A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot

A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott a...

A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 13:53

Felújítják a kolozsvári Teleki-palotát

A Kolozs Megyei Tanács jóváhagyta a kolozsvári Farkas utca 7. szám alatti Teleki-palota felújítási projektjének műszaki és gazdasági...

Felújítják a kolozsvári Teleki-palotát
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 13:19

Drónt találtak tegnap Tulcea megyében

Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak tegnap Tulcea megyében – tájékoztatott a védelmi minisztérium. A tárca közlése szerint...

Drónt találtak tegnap Tulcea megyében
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 08:17

Kelemen Hunor: ebből a helyzetből egyedül az AUR-os kollégák profitálnak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok...

Kelemen Hunor: ebből a helyzetből egyedül az AUR-os kollégák profitálnak
Hírek hétfő, 2026 június 292026 június 29, 14:50

Szerdára halasztják a matematika/történelem érettségit

A rendkívüli hőség miatt módosította az érettségi írásbeli próbáinak menetrendjét a tanügyminisztérium: a szaknak megfelelő...

Szerdára halasztják a matematika/történelem érettségit