Élő Kolozsvári Rádió

Iohannis „munkába állt”

Le kell vonnia minden politikai szereplőnek a következtetéseket választások eredményeiből – jelentette ki hétfőn Klaus Iohannis.

A megválasztott államelnök egyebek mellett a választási törvény módosítását kérte. Az elektronikus és a levélben történő voksolás bevezetésére szólított fel, hogy ne fordulhasson elő többet a vasárnapihoz hasonló helyzet, amikor külföldön több ezer román állampolgár nem tudott élni szavazati jogával.

Klaus Iohannis szerint a tisztségükkel kell felelniük a kormányban azoknak, akik hibásak a külföldi szavazás megszervezéséért. A helyzetet nem megfelelően kezelő nagykövetek és konzulok visszahívását is kérte a még hivatalában lévő Traian Băsescu államelnöktől. A kormányhoz intézett kérései között szerepelt a 2015-ös állami költségvetési törvénytervezet mielőbbi beterjesztését parlamentben.

Románia új elnöke a parlamenttől azt kérte, mielőbb utasítsa el a korrupt politikusoknak kedvező amnesztiatörvény tervezetét, és tegye lehetővé valamennyi törvényhozó esetében, hogy az igazságszolgáltatás vizsgálódhasson ellenük. Korábban a parlament elutasította az ügyészség erre vonatkozó kéréseinek egy részét.

Klaus Iohannis  kijelentette: folytatni fogja Románia külpolitikájának alappilléreit jelentő stratégiai partnerségi kapcsolatokat, így az Egyesült Államokkal való együttműködést, és erősíteni fogja Romániának a NATO-ban és az Európai Unióban elfoglalt helyét és szerepét.

mediafax

 

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2014 november 17, 19:10 / actualizat: 2014 november 28, 15:27

Energiaspórlásra kér a minisztérium
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 15:15

Energiaspórlásra kér a minisztérium

Önkéntes áramfogyasztás-csökkentésre kéri az energiaügyi minisztérium a lakosságot, a vállalatokat és a közintézményeket. A Duna...

Energiaspórlásra kér a minisztérium
Több város önkormányzata spórol az árammal
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 09:38

Több város önkormányzata spórol az árammal

Nagyváradon és Nagyszebenben a közvilágításon spórolnak. A Sebes-Körös-parti városban augusztusban rendszerint este 9 órakor kapcsolják...

Több város önkormányzata spórol az árammal
Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után
Hírek kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 11:35

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után

Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a hadsereg szakértői által végrehajtott robbantásos művelet...

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után
Van elég áram a lakosságnak
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 14:50

Van elég áram a lakosságnak

Nincs olyan forgatókönyv, amely szerint a lakosság áram nélkül maradna – jelentette ki ma Cristian Bușoi. Az ergiaügyi államtitkár...

Van elég áram a lakosságnak
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:14

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése

Száznyolcvan kilogramm robbanóanyaggal mozdítottak el egy sziklát a Duna Bala-ágának közelében, hogy vizet tereljenek a cernavodai...

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 20:22

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány

Országos energetikai válsághelyzetet hirdettek Romániában augusztusra a villamosenergia-termelés csökkenése miatt – jelentette be a...

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 10:38

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet

Az egészségügyi álláshelyek betöltésének engedélyezése után a Sanitas országos tanácsa az általános sztrájk felfüggesztéséről...

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 14:39

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely válsághelyzetet hirdet a kőolaj és kőolajtermékek piacán, és ideiglenes...

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt