Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: IFESZT a Hargita lábánál

ifesztlogoHa kultúráról beszélünk, egyre többször jön szóba Csíkszereda és az ott szervezett események. A Csíki Székely Múzeum nagy tárlataira egész Erdély és Magyarország zarándokol. A régizene és a jazz kedvelői is bejelölték a térképen a várost. Két éve a TIFFszeredának köszönhetően a filmrajongók is szívesen utaznak a városba, a Lurkó Fesztivál pedig a színházat szerető gyerekeknek kínál csemegét.

Az Interetnikai Színházi Fesztivált két évente szervezik meg, más-más helyszíneken. Ilyenkor a romániai magyar, német és zsidó színházak mutatkoznak be valamelyik város közönsége előtt. A hetedik kiadás házigazdája a Csíki Játékszín volt, így ezúttal a csíkszeredaiak láthattak naponta két, esetleg három produkciót.

Nagy görög tragédiáktól, mint az „Oidipusz” vagy az „Antigoné” kortárs lengyel vagy német drámákig, Shakespeare átdolgozásig, vagy éppen az egyik legkedveltebb magyar színpadi szerző, Molnár Ferenc „Liliom”-jáig sok alapanyag kortárs feldolgozásával találkozhattunk. Sőt, a közönségtalálkozóknak köszönhetően közelebbről is megismerhettünk társulatokat, próbafolyamatokat, színházi nyelveket.

A kolozsvári „Csipké”-ről napokig beszéltek a csíkiak. A marosvásárhelyi „Az ördög próbáján” a lehető legfurcsább és legváltozatosabb hangokat adták ki nevetés címen. Harsányi Attilának, az aradi Kamara Színház vendégművészének energiájától szinte hátrahőköltek, a temesvári „Gardénia” négy folyton részeg vagy keserű nőszereplőjének emléke elől pedig a fesztiválkocsmába menekültek, leöblíteni az élményt. Az előadások hosszú órákig vagy napokig kísértették a nézőket és ennek így is kell lennie.

fotó: Tofán Koós Imola

fotó: Tofán Koós Imola

Folyton próbáltam megfejteni, miért érzem annyira otthonosan magam egy lótás-futásról szóló rendezvényen, persze attól eltekintve, hogy Csíkszereda szülővárosom, és tudom, hol kell bevenni a fontos kanyarokat. Minden nagyon olajozottan működött, a házigazdák, a Csíki Játékszín tagjai pedig annyira nyugodtan és mosolygósan járkáltak közöttünk, hogy hajlamosak voltunk azt hinni, ezúttal a társulatok, a díszletek, a szállás és még az elszámolás felelősségét is levette a vállukról valamilyen csodalény, akit ők látnak, mi azonban nem. Elsőként Parászka Miklóst, a Csíki Játékszín igazgatóját faggattuk.

Parászka Miklós (fotó: Bakk-Dávid Tímea)

Parászka Miklós (fotó: Bakk-Dávid Tímea)

 

Muszáj volt Budaházi Attila dramaturgnak is elmondanom, hogy szívesen láttam volna a Csíki Játékszín egyik friss előadását is az Interetnikai Fesztiválon. Döntésüket ő így indokolja.

Ahogyan Parászka Miklós igazgató fogalmazott, a fesztiválszervező csapat agytrösztje Budaházi Attila dramaturg. Minden szál nála futott össze. A négy nap alatt, míg jelen voltam a fesztiválon, nem alakult ki gubanc, nem sírtak-ríttak a vendégek, nem gyúlt ki a színház, és nem maradt távol a közönség. A Lurkó Fesztivál egyfajta edzést jelentett a fesztiválszervezőknek, ezért tűnt úgy, hogy minden gördülékenyen megy? Budaházi Attila.

 

Budahazi_Attila

Budaházi Attila

 

A következőkben újra Parászka Miklóst, a Csíki Játékszín igazgatóját faggatjuk közönségről, a színház társadalmi szerepéről.

A hatból négy napot töltöttem Csíkszeredában. Mai napig fájlalom, hogy nem láttam Mátray László szemüveges őrültjét, azt, hogy Radu Afrim rendező miként castingoltatja „Az ördög próbájá”-ban a csak részben fiktív szereplőket, és hogy a „Liliom” romantikájának nagyváradi ízei sem jutottak el hozzám. Akár a „Sokat akar a szarka…” mondással is zárhatnám a beszámolót, inkább azonban ismét kalapot emelek a fesztivál szervezői előtt.

A teljes műsor

Gergely Zsuzsa

 

Szerkesztő: , 2014 október 31, 16:40 / actualizat: 2014 november 12, 15:13

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Kontűr kedd, 2026 április 282026 április 28, 15:25

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?

Burattino, Carlo papa fatuskóból kifaragott bábuja rengeteg kalandba keveredik, számos barátot és ellenséget szerez, végül mély emberi...

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kontűr hétfő, 2026 március 302026 március 30, 15:06

Van ilyen – Varga László Edgár novellái

Van, hogy az ember szülei kecskévé változnak. Van, hogy valakinek őrült ritmusban nőnek az első fogai. Van, hogy valakinek zöld sáskák...

Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kilenc végzős a színiről
Kontűr kedd, 2026 március 32026 március 3, 17:27

Kilenc végzős a színiről

Eddig négy előadással álltak a nagyközönség elé a negyedéves színisek, a Magyar Színházi Intézet diákjai: Kolozsváron többször is,...

Kilenc végzős a színiről
Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 17:17

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film

Egy 60 éves hajléktalan férfi és egy 19 éves transz lány különleges kapcsolatát mutatja be Somogyvári Gergő Fanni kertje című filmje....

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Kontűr péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:23

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben

A Mások élete című előadás a külföldi idős- és beteggondozás munkakörét, az ezzel járó lemondásokat és elégtételeket, a fizikai...

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben
Kontűr szerda, 2026 január 282026 január 28, 08:55

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben

Borsodi L. László költő, Egri István üvegművész, ólomüveg-restaurátor, Pataki Adorján operaénekes és Szenkovics Enikő műfordító...

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben
Kontűr szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:25

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron

Szabó Magda Abigél című ifjúsági regényének musicalváltozatát mutatták be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Eszenyi Enikő...

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron