Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér – Egy több évszázados templom újjászületése

reformatus_templom

A Farkas utca számos műemléke között is kiemelkedő helyet foglal el a református templom, amely több évszázados története során számos átalakításon ment át és a felújítások is jelentős nyomot hagytak az épületen. A múlt század ötvenes-hatvanas éveinek fordulóján végzett felújítást követően ismét elérkezett az ideje egy általános restaurálásnak. Ennek munkálatai javában zajlanak. A kezdeményezés a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és az Erdélyi Református Egyházkerület részéről érkezett. A Zenetér Lakkcipőben október 29-i kiadásában vendégünk volt Maksay Ádám a felújítás főtervezője, egyben a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság Ügyvezető alelnöke, Sándor Boróka, a templom tartószerkezetének felújításában jelentős szerepet vállaló építőmérnök és Rácz Róbert a munkálatok irányítója. Általuk ismerkedhettünk meg a templom múltbeli felújításaival és a jelenlegi restaurálási folyamat részleteivel. Örömmel könyvelhettük el, hogy a templom bár megújul, semmit sem veszít majd régi varázsából. Újra helyükre kerülnek a címerek, felújítják az orgonát és a korábban a levéltárnak otthont adó kerengő is új, a kultúrát szolgáló feladatot kap.

Házigazda: László Tibor

Szerkesztő: , 2014 október 30, 17:38

Több, mint voks és pályázható pénzek kérdése
Műsorok szerda, 2026 április 152026 április 15, 08:56

Több, mint voks és pályázható pénzek kérdése

Nemcsak a szavazatokról és a támogatáspolitikáról szól a magyar-magyar viszony, az Ártándon átívelő kapcsolat. Elindulhat a Tisza-Fidesz...

Több, mint voks és pályázható pénzek kérdése
Óvatosan készülünk a nyaralásokra
Műsorok szerda, 2026 április 152026 április 15, 08:47

Óvatosan készülünk a nyaralásokra

Drágább lesz az idei nyaralási szezon az üzemanyag-drágulások miatt. A repülős utak is többe kerülhetnek a kerozin drágulása miatt. Az...

Óvatosan készülünk a nyaralásokra
Kongresszus- és konferenciaközpont épülne Kolozsváron
Műsorok kedd, 2026 április 142026 április 14, 17:20

Kongresszus- és konferenciaközpont épülne Kolozsváron

A Kolozs megyei tanács honlapján található információk szerint a készülő konferenciaközpont projektjének célja, hogy a várost és egész...

Kongresszus- és konferenciaközpont épülne Kolozsváron
Az erdélyi magyarok 70 százaléka Fidesz-győzelemre számított
Műsorok kedd, 2026 április 142026 április 14, 15:15

Az erdélyi magyarok 70 százaléka Fidesz-győzelemre számított

Az erdélyi magyarok többsége magabiztos Fidesz-győzelemre számított. Most a körükben nagyfokú csalódottság és orientációs zavar...

Az erdélyi magyarok 70 százaléka Fidesz-győzelemre számított
Műsorok kedd, 2026 április 142026 április 14, 14:57

Miről fog tárgyalni Kelemen Hunor Magyar Péterrel?

Az új magyar kormány nem fogja megvonni a külhoniak támogatását, az eddigi nyilatkozatok erre utalnak – összegezte rádiónknak Kelemen...

Miről fog tárgyalni Kelemen Hunor Magyar Péterrel?
Műsorok kedd, 2026 április 142026 április 14, 13:21

Mit kell tudni a Hormuzi-szoros tervezett blokádjáról?

Miután a hétvégén látszólag kudarcba fulladtak a Washington és Teherán közötti béketárgyalások, Donald Trump amerikai elnök...

Mit kell tudni a Hormuzi-szoros tervezett blokádjáról?
Műsorok kedd, 2026 április 142026 április 14, 09:33

Fiatalokat az operába!

A fiatalok körében népszerűsítenék az opera műfaját Kolozsváron. A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség...

Fiatalokat az operába!
Műsorok hétfő, 2026 április 132026 április 13, 17:59

A magyar országgyűlési választás tanulságai – élőben a Tetőteraszról

A majdnem végleges eredmények szerint az április 12-i választás eredményeként hárompárti parlamentje lesz Magyarországnak,...

A magyar országgyűlési választás tanulságai – élőben a Tetőteraszról