Élő Kolozsvári Rádió

Látogatás a várak királyánál

vajdahunyadi_varA vajdahunyadi vár a népszerű Tourism Review turisztikai honlap által összeállított listán Európa 10 legszebb várkastélya között szerepel. És nem ez az egyetlen turizmussal foglalkozó honlap, amely mostanában Erdélyt a legszebbek között említi, s ebben komoly szerepet kap a rengeteg gyönyörű vár és kastély. A National Geographic magazin utazási melléklete szerint a világon Erdélyben az egyik legszebb az ősz. A szerkesztők szerint Erdély legendákkal átitatott, középkori várkastélyokkal tűzdelt vidék.

Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy felkeressük, illetve újra felkeressük Vajdahunyad várát, a Hunyadiak ősi fészkét. Mikszáth Kálmána várak királyánaknevezte. A Hunyadi János által a 15. században épített, majd Bethlen Gábor, később Zólyomi Dávidné Bethlen Katalin által átépített és felújított lovagvár ma is olyan, mintha páncélos lovagok járkálnának ki-be a fahídon, amely a várárok felett vezet a kapuhoz, és talán azon sem csodálkoznánk nagyon, ha Hunyadi valamelyik várkapitánya ránk kiáltana a vár fokáról, hogy siessünk, ne bámészkodjunk. Pedig azért megy oda a sok turista, még most, ősszel, rossz időben is.

vajdahunyadi_var_restauralasBelépve, kellemes meglepetés ért: háromnyelvű leírást találtunk a várról – román, magyar, és angol nyelvűt. Csak picit bosszankodtunk azon, hogy a magyar nyelvű helytelen és magyartalan, azt sem tartottuk kizártnak, hogy a Google fordítót hívták segítségül a magyar szöveg megírásakor. De sebaj, létezik – és ez már valami. Persze, beljebb menve, lemaradt a magyar feliratozás – hogy miért, nem tudni.
A várat folyton restaurálják – van is mit egy ekkora építményen. Ami jó, hogy – igaz, laikus szemmel – nem találtunk semmi kirívót, oda nem illőt, csiricsárét, sem kinn, sem benn. Nem úgy, mint a törcsvári kastélyban, ahol a keresztes lovag öltözete mellé egy vámpír és egy vérfarkas jelmeze került. Itt a kiállított tárgyak és a berendezés is helyén való, bár nem túlságosan gazdag. Persze, azt a keveset is a turisták egyike-másika szívesen kipróbálja, a kiállított ágyra felmászik akkor is, ha kordon védi a bútort. (Nem álltam távol attól, hogy megkérdezzem, esetleg menjünk ki, hogy felpróbálhassa a kiállított reneszánsz ruhákat is?). No, de ilyen mindig akad, a legjobb, ha továbbmegyünk, hiszen nem egy-két perc végigjárni a várat.

kozepkori_viselet

A tornyokból, toronyszobákból szédületes a kilátás, valahogy az az ember érzése, hogy ezt a várat nem lehetett bevenni. A Kapisztrán toronyban egykoron Kapisztrán Szent János itáliai teológus, inkvizítor lakott – a szobát melegítő kanadalló a román és angol felirat szerint az egyetlen, az egykori magyar királyság területén az 1400-as évek közepéről fennmaradt fűtőszerkezet. Igen látványos a földszinten található lovagterem, s fölötte az úgynevezett Országház – a neve arra utal, hogy Hunyadi kormányzósága idején itt zajlottak le a fontosabb tárgyalások. És persze, turistacsalogatónak egy kínzókamrát is berendeztek, ahol bábukon mutatják be a középkori kínzás néhány formáját és eszközét – 12 éven felülieknek ajánlott, de gondolom szülői felelősségre a gyerekek is bemehetnek. És a várbörtönbe is bekukkanthatunk, bár csak épp egy pillantásnyit mutatnak meg.

Summa-summarum élmény végigjárni a vajdahunyadi várat, s bár a környéken sok a mindenféle ottmaradt ipari létesítmény, amely nem használ a látképnek, ha az ember kitekint valamelyik toronyból, annyira nem sikerült tönkretenniük az összhatást, mint például a másik csodálatos örökség, a Fogarasi vár esetében, ahol az újonnan épült hatalmas, arany tetejű ortodox katedrális uralja a tájat és árnyékolja a várat. Szóval menjenek bátran Vajdahunyadra várat nézni, Kolozsvárról két és fél-három órányi autóút, egy részét most már az A1-es pályán lehet megtenni, s egy szép őszi napba talán más, az úton talált látnivaló is belefér.

Forrai Szerénke

Szerkesztő: , 2014 október 28, 16:26

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról
Hangoló hétfő, 2026 június 292026 június 29, 09:24

Néhány nap, és itt a VIBE Fesztivál

Ismét fiatalokkal telik meg a Maros partja, hiszen nyolcadik alkalommal rendezik meg a VIBE Fesztivált. A néhány nap múlva kezdődő idei...

Néhány nap, és itt a VIBE Fesztivál
Hangoló péntek, 2026 június 262026 június 26, 13:51

Kár lenne a hangulatfelelős skót szurkolókért

Még a csoportkörökben járunk az Észak-Amerikában megrendezett labdarúgó világbajnokságon, de hazai időnk szerint vasárnap már...

Kár lenne a hangulatfelelős skót szurkolókért
Hangoló csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 13:04

Közösségi összefogással: az első erdélyi minta a Kárpát-medencei talajtárban

Székelyföldről, Bálványosfürdő környékéről benevezett talajszelvény nyerte a Magyar Talajtani Társaság által meghirdetett...

Közösségi összefogással: az első erdélyi minta a Kárpát-medencei talajtárban
Hangoló szerda, 2026 június 242026 június 24, 17:52

A Rózsakirály szobrát avatják az idei Rózsanapokon

Idén 23. alkalommal rendezik meg a Csombordi Rózsafesztivált, amelynek fénypontja a Wagner István emlékére emelt szobor felavatása lesz....

A Rózsakirály szobrát avatják az idei Rózsanapokon