Élő Kolozsvári Rádió

Ponta: gáztartalékok, rendben

2019-ig elegendő gáz-mennyiséggel rendelkezne Románia, valamint Moldova, ha beindulna a fekete-tengeri kitermelés és beigazolódna a lelőhelyekre vonatkozó becslés – nyilatkozta a kormányfő Medgyesen, a Transgaz-nál, valamint a Romgaz-nál tett látogatásán.

Victor Ponta hozzátette, a villamos energia mennyisége is elegendő, kivitelre is képes az ország. A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta, a Transgaz-nak és a Romgaz-nak hozzá kell járulnia az energetikai függetlenségre vonatkozó országos stratégiához. A Transgaz-nak be kell fektetnie a fekete-tengeri kitermelésből származó gáz szállítására szolgáló vezeték megépítésébe – mondta. Victor Ponta szerint a Transgaz ugyanakkor prioritásnak kell, hogy tekintse a Kisinyovba történő gáz-szállítást, hogy biztosítani lehessen a Moldovai Köztársaság energetikai függetlenségét.

Victor Ponta azt javasolta a Transgaz vezetőségének, latolgassák az azerbajdzsáni, déli gázvezetékre vonatkozó nemzetközi tervek adta lehetőséget is.

Medgyesen, a Transgaz központi székházában csütörtökön ünnepelték a romániai gázszállítás fennállásának századik évfordulóját.

agerpres

Szerkesztő: , 2014 október 23, 18:27

Feszült hangnemben zárták rövidre a Trump-Zelenszkij találkozót
Hírek péntek, 2025 február 282025 február 28, 21:02

Feszült hangnemben zárták rövidre a Trump-Zelenszkij találkozót

Feszült hangnemben ért véget Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója a Fehér Házban. Zelenszkij azért...

Feszült hangnemben zárták rövidre a Trump-Zelenszkij találkozót
Megszavazta a kormány, marad az árplafon
Hírek csütörtök, 2025 február 272025 február 27, 14:08

Megszavazta a kormány, marad az árplafon

Meghosszabbította a kormány a villamosenergia és a földgáz árának támogatását. A rendelet értelmében a villamosenergia árát június...

Megszavazta a kormány, marad az árplafon
Hatósági felügyelet alatt Călin Georgescu
Hírek csütörtök, 2025 február 272025 február 27, 08:26

Hatósági felügyelet alatt Călin Georgescu

Szerdán hat bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást a legfőbb ügyészség Călin Georgescu ellen. A vádhatóság közleménye szerint...

Hatósági felügyelet alatt Călin Georgescu
Értesülések szerint kihallgatják Călin Georgescut
Hírek szerda, 2025 február 262025 február 26, 13:07

Értesülések szerint kihallgatják Călin Georgescut

Frissítés: Călin Georgescu volt államfőjelöltet a forgalomban állították meg a rendőrök, hogy az előállítási parancsnak eleget téve a...

Értesülések szerint kihallgatják Călin Georgescut
Hírek hétfő, 2025 február 242025 február 24, 14:37

„Három év ellenállás; az ukránok három éve tartó abszolút hősiessége”

Hazája „három éve tartó hősiességét és kitartását” méltatta az ukrán elnök az ukrajnai háború kitörésének harmadik...

„Három év ellenállás; az ukránok három éve tartó abszolút hősiessége”
Hírek péntek, 2025 február 212025 február 21, 13:08

Ilie Bolojan jövő héten összehívja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot

Ilie Bolojan ügyvivő államfő jövő héten összehívja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot – erősítette meg a Digi24-nek az államelnöki...

Ilie Bolojan jövő héten összehívja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot
Hírek péntek, 2025 február 212025 február 21, 12:04

Továbbra is összetett probléma az online választási hirdetések és reklámok kérdése

Célegyenesbe került a május 4-i elnökválasztás megszervezése, csütörtökön az ezzel kapcsolatos utolsó két jogszabályt is elfogadta a...

Továbbra is összetett probléma az online választási hirdetések és reklámok kérdése
Hírek csütörtök, 2025 február 202025 február 20, 11:59

Az oktatási miniszter nem támogatja a telefonok teljes iskolai tiltását

Daniel David oktatási és kutatási miniszter nem támogatja a mobiltelefonok teljes betiltását az iskolákban, de a pszichopedagógiai gyakorlat...

Az oktatási miniszter nem támogatja a telefonok teljes iskolai tiltását