Élő Kolozsvári Rádió

Nagy Testvér vs. anonim prepay

A nemzetbiztonságot veszélyezteti az alkotmánybíróság SIM-kártyákra vonatkozó döntése – közölte a Hírszerzés szóvivője, Sorin Sava.

A SRI korábban azt kezdeményezte, hogy ne lehessen prepay kártyát venni a vásárló személyes adatainak rögzítése nélkül – ezzel egyben megszűnt volna az anonim telefonálás lehetősége is. A parlament 3 hónapja fogadta el törvényként, ám alkotmányossági óvás következett. A taláros testület döntése, hogy ellentétes a prepay-kártyák vásárlásához a személyi felmutatásának kötelezővé tétele. A SRI szóvivője elmondta: nem tisztük az alkotmánybíróság döntéséről véleményt mondani, ám a hírszerzés álláspontja az, hogy a jelenlegi helyzet veszélyt jelent a nemzetbiztonságra nézve.

A bírák véleménye szerint ez csak az úgynevezett Nagy Testvér törvénynek a kiegészítése – egyébként az elektronikus távközlésünk naplózását előíró törvényt is alkotmányellenesnek találta a szaktestület.

Szerkesztő: , 2014 szeptember 21, 14:55 / actualizat: 2014 szeptember 22, 19:07

Etichete:
Van elég áram a lakosságnak
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 14:50

Van elég áram a lakosságnak

Nincs olyan forgatókönyv, amely szerint a lakosság áram nélkül maradna – jelentette ki ma Cristian Bușoi. Az ergiaügyi államtitkár...

Van elég áram a lakosságnak
Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:14

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése

Száznyolcvan kilogramm robbanóanyaggal mozdítottak el egy sziklát a Duna Bala-ágának közelében, hogy vizet tereljenek a cernavodai...

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése
Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 20:22

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány

Országos energetikai válsághelyzetet hirdettek Romániában augusztusra a villamosenergia-termelés csökkenése miatt – jelentette be a...

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány
Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 10:38

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet

Az egészségügyi álláshelyek betöltésének engedélyezése után a Sanitas országos tanácsa az általános sztrájk felfüggesztéséről...

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 14:39

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely válsághelyzetet hirdet a kőolaj és kőolajtermékek piacán, és ideiglenes...

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 09:44

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben

Az ügyvivő miniszterelnök szerint az egészségügyi dolgozók munkabeszüntetését téves információk váltották ki, amelyek szerint az új...

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben
Hírek kedd, 2026 július 282026 július 28, 13:29

Kolozsváron gyárt közösen drónokat egy romániai és egy ukrán vállalat

Az Oves Enterprise romániai vállalat az Edrone ukrajnai dróngyártóval katonai drónok közös romániai gyártásában állapodott meg. A...

Kolozsváron gyárt közösen drónokat egy romániai és egy ukrán vállalat
Hírek kedd, 2026 július 282026 július 28, 10:47

Zajlik a sztrájk az egészségügyben

Ma reggel 7 órától határozatlan idejű általános sztrájkba lépett a Sanitas szakszervezet. A szakszervezet szerint a munkabeszüntetés...

Zajlik a sztrájk az egészségügyben