Élő Kolozsvári Rádió

Elhunyt a 75-szörös válogatott labdarúgó

Meghalt Sándor Károly (Csikar), az 1950-60-as évek egyik legnagyobb játékos-egyénisége. A neves futballista 86 évesen, hosszú betegség után hunyt el szerdán.

A jobbszélső legendás játéktudására, sporttörténeti jelentőségére jellemző, hogy beceneve alapján a mai napig „Csikar-szögről” beszélnek, amikor az alapvonalhoz közelről leadott lövés után születik meg a gól.

A magyar válogatottban, annak legsikeresebb időszakában, 1949 és 1964 között 75 mérkőzésen 27 gólt szerzett úgy, hogy hosszabb ideig Budai László mellett csak a második számú jobbszélsőnek számított, és ezért kihagyta a helsinki olimpiát, a londoni 6:3-at, illetve az 1954-es vb-döntőt is. Ugyanakkor szerepelt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon is.

mti

Szerkesztő: , 2014 szeptember 11, 16:55 / actualizat: 2014 szeptember 22, 18:57

Kelemen Hunor szerint mérlegelni kell az előrehozott választások lehetőségét
Hírek kedd, 2026 szeptember 152026 szeptember 15, 10:50

Kelemen Hunor szerint mérlegelni kell az előrehozott választások lehetőségét

Ilie Bolojan még hosszú ideig ügyvivő miniszterelnök maradhat, ha nem sikerül új kormányt beiktatni – jelentette ki Kelemen Hunor...

Kelemen Hunor szerint mérlegelni kell az előrehozott választások lehetőségét
Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:14

Smashburgerező StartUp Kolzsváron

Kolozsváron nyitja meg első romániai éttermét a magyar Simon’s Burger gyorsétteremlánc, az Eroilor (volt Deák Ferenc) utca 29. szám...

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 10:35

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!

Szeptember az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem hónapja, Romániában tíz éve jött létre az első hazai élelmiszerbank Bukarestben. A...

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 08:13

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért

Az Európai Unió állattenyésztési stratégiájáról és fehérjetervéről egyeztettek az uniós agrárminiszterek Dublinban –...

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:31

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?

Esetleges előrehozott választásokon a Románok Egyesüléséért Szövetség (az AUR) akár a szavazatok 45%-át is megszerezhetné. Hogy ennek...

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:07

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?

Az OECD-tagországok átlaga alatt teljesítettek természettudományból, matematikából, szövegértésből és számítógépes...

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD