Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: Meghúztuk a farsang farkát!

Hertza Mikola informatikus, humorista, Bálint Tibor-díjas író volt a vendégünk.

Február 28-a idén a „farsang farka” volt. Ebből az alkalomból a Csíkszereda mellett, Pálfalván élő Hertza Mikola Bálint Tibor-díjas író, humorista volt a vendégünk, aki az abszurd irodalom és a groteszk humor legnemesebb hagyományait fejlesztette tovább, s (többnyire egyperces) novellái, karcolatai, s drámái groteszk szereplőiben mindegyre magunkra ismerünk. Hertza Mikola csak “másodállásban” író, a kenyerét informatikusként, rendszergazdaként, programozóként keresi. De – mint a beszélgetés során kiderült –, őt már egyedi, talányos neve is a humoros és abszurd léthelyzetek megélésére predesztinálta, hiszen gyakran előfordult például az, hogy román nemzetiségűnek és hölgynek gondolták, s egyszer amerikai főnökei levélben fel is köszöntötték nőnap alkalmából.

Abszurd novellái, egypercesei többek közt az Irodalmi Jelen, a Helikon és a Székelyföld hasábjain és virtuális felületein jelentek meg. A Helikonban legutóbb 2021 decemberében közölt rövidprózát. Kevesen tudják róla, hogy színdarabokat is írt, ezek közül a Trón megjelent ugyan, de színpadra még nem került. Két drámája sikert ér el pályázatokon (Júdás – Szatmárnémeti Harag György Társulat: Drámaírók Nyílt Fóruma, 1995, valamint A színjáték – Magyar Rádió: Fiatal drámaírók pályázata, 1997).

A Bálint Tibor-díjat Kísérteti jelleggel című kötetével érdemelte ki, amely 2012-ben jelent meg a Hargita Kiadóhivatal gondozásában, s amelynek címét azóta is nagyon sokan következetesen félreolvassák és -mondják (én is besétáltam ebbe a csapdába), a kísértetből így lesz kísérlet.

Karcolataira aggathatjuk a minősítő elismerő jelzőket: morbid, abszurd, groteszk, bizarr. Mikola eljátszik a meghökkentő. elképesztő helyzetekkel, a megdöbbentő helyzetkomikummal, az abszurd tragikummal avagy a tragikomikus abszurddal, ugyanakkor játszik a nyelvvel is, erőssége külső valóságreferencia nélküli nyelvi humor is, aminek nem felel meg semmi az ‘objektív’ valóságban. Csak egyszerűen van.

Egyes megteremtett helyzetek, pontosabban „kanyarfúrós” helyzetértelmezések szimbolikussá, a saját életünk, létünk abszurditását vagy csak kisszerűségét leleplező szimbólumokká vagy metaforákká nőnek – különösen ilyen velejéig abszurd, háborús időkben.

A lejátszóra kattintva a február 28-i, hétfő délutáni 55 perces műsor kissé rövidített, szerkesztett változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Articol editat de mihaly.istvan, 1 március 2022, 14:03

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány