Élő Kolozsvári Rádió

Az ifjúsági és tömegsport támogatása Szilágy megyében

A Szilágy Megyei Tanács kihirdette a nyertes pályázatokat.

Idén először tett közzé felhívást a Szilágy Megyei Tanács ifjúsági és tömegsport tevékenységek támogatására. A kiírást a megyei önkormányzat alelnöke, Szilágyi Róbert István kezdeményezte.

Szilágy Megyei Tanács_címerA Szilágy Megyei Tanács 37 nyertes pályázatot hirdetett ki. Három nagy kategóriában írtak ki pályázatot, összesen 56 dosszié érkezett be. A 37 eredményes pályázóból 20 szervezet ifjúsági és tömegsport tevékenységek támogatására nyerte meg az általa kért összeget, illetve szociális gondozási témakörben 17-en pályáztak sikeresen – közölte a Szilágy Megyei Tanács alelnöke, Szilágyi Róbert István. Év elején a megyei tanács 300.000 lejt különített el a pályáztatásokra, az összegnek most mintegy felét sikerült kiosztani. A fiatalok versenyképességének és a hagyományok iránti elkötelezettségük kialakítását a lehető legkomolyabban kell venni, mert ez a megmaradás egyik kulcsa – mondta Szilágyi Róbert István.

Szilágy Megyei Tanács

Articol editat de bardosmaria, 22 május 2017, 15:08

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Hírek szombat, 9 március 2024, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Hírek szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Hírek hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését