Egy lesajnált szakma rangjáról
„ Úgy hívnak, hogy biztonsági őr, agent de securitate, de én mindenkinek Csőregi bácsi, vagy Jani bácsi vagyok. Itt állandó a mozgás, sokszor rosszabb, mint egy repülőtéren. Ahogy ide kerültem, első perctől azon voltam, hogy megváltoztassam az emberek portásokról alkotott véleményét. Bunkó, nem tud írni-olvasni, van, aki így vélekedik rólunk. Mániám, hogy azzal, aki kérdez valamit, úgy viselkedjem, ahogy én szeretném, hogy bánjanak velem bármely hivatalban, postán, városházán. Az, aki szóbaáll velem, elégedetten, mosolyogva távozzon. A portásnak közlékenynek kell lennie, legyen lélekjelenléte, reagáljon gyorsan a legkülőnbözőbb helyzetekre. A Babes-Bolyai Tudományegyetem főépülete benne van a turisztikai eligazítóban is. A Farkas utca környékén minden épületnek története van. Ha egy látogatónak, aki megkérdezi, hogy mikor alapították az egyetemet, ki volt az első rektora, ki építette, azt kellene válaszolnom, hogy nem tudom… hát azon perc meghasadna a föld alattam.”
Articol editat de csatari.melinda, 19 április 2017, 16:10 / actualizat: 6 augusztus 2020, 8:43
-mondja Csőregi János portás, aki a BBTE főépületének egyedüli magyar kapusaként kulcsfontosságúnak tartja munkájában a tiszteletet, a tájékozottságot, a becsületességet, a méltóságot.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete idei Élő Könyvtárában munkahelyi sztereotípiákat lebontandó, olyan személyeket ismerhetettünk meg, akiknek munkájáról keveset tudunk, ám annál több közhelyet gondolunk. Köztük volt Csőregi János portás is, akivel élmény beszélgetni.
Szerkesztő: Csatári Melinda
