1944 októbere, egy tragikus időszak kezdete az erdélyi magyarság történelmében
Articol editat de laszlot, 26 december 2016, 21:32 / actualizat: 7 június 2017, 9:39
Hetvenkét esztendeje, hogy a zsidók deportálása és Kolozsvár amerikai bombázása után a harmadik szörnyű csapás érte a kincses várost. 1944 októberében fogdosták össze és hurcolták el szovjet katonák azt a közel 5000 magyar férfit, akiknek kétharmada sohasem jöhetett haza, mert odaveszett a hatalmas vörös birodalom kényszermunka- táboraiban, s a túlélők is öt-hat év kényszermunka után térhettek vissza családjaik körébe.
Elhurcolták a város munkaerejének javát, kiváló kezű mesterembereket, de elhurcoltak több jeles értelmiségit, köztük a református kollégium több tanárát, Faragó József és Haáz Ferenc néprajzkutatókat, Mikó Imre jogászt. Elvitték azt a Járosi Andor evangélikus-lutheránus esperest is, aki a zsidók védelmében szavát emelő Márton Áron és a zsidó törvényeket az egész akkori Szlovákiában
egyedüliként elutasító Esterházy János mellett olyan egyenes gerincnek bizonyult, mint a magyar idősebb Antall József, a lengyel Henryk Slawik, a svéd Raoul Wallenberg, hiszen életét kockáztatva ő is zsidó életeket mentett. Járosi Andor is a szovjet lágervilágban hunyt el. Írja többek között a Szovjet Elhurcolások Kolozsvári Emlékbizottsága nevében Benkő Levente, újságíró-szerkesztő az 1944-ben lezajlott események kutatója, annak a Kolozsváron november 18-19 ikén lezajlott emlékműavatással egybekötött konferenciának az egyik főszervezője amely több szempontból világította meg a tragikus eseményeket.
A Benkő Leventével készített interjú fényt derít arra, hogy nem kizárólag a Szovjetúníóban voltak áldozatai az internálótáboroknak, hanem Románia területén is működtek a szovjet táborok előszobájának számító gyűjtő és elosztó központok. Ilyenek voltak többek között a barcaföldvári és a foksányi. Ezekről is szó lesz a beszélgetésben. Az is szóba kerül, hogy még mi van hátra a téma kutatásában, az események feltárásában?
Riporter. László Tibor
