Zárt kapus meccs
Articol editat de fulopnoemi, 25 március 2016, 10:44 / actualizat: 31 március 2016, 16:36
A zárt kapus kontinensviadal pillanatnyilag csak hipotézis, de bizonyára ott hever a munkaasztalon. Brüsszel után újrafogalmazta magát immár artikuláltabban, a hangsúlyokat megnyomva a párizsi – újabban isztambuli – dilemma: szó szerint halálmegvető módon élni a mindennapokat, vagy elfogadni azt, hogy van a mozgás, az akarat és az életöröm szabadságának korlátozható terepe – mondjuk amolyan drukkerzóna –, ahol a kompromisszumért cserébe biztonságbónuszokat kapunk. Ha a gondolatmenetet továbbgördítem, minél inkább begubózol, annál kevésbé lepődhetsz meg, hogy a szomszéd gubója elrobbanhat. Az Európa bajnokság házigazda-szerepére annak idején hárman pályáztak: Törökország, Itália és a nyertes franciák. Most biztonsági szempontból majdnem holtversenyben állnak, igaz, az olasz városokban eddig csak riadókig és álfenyegetésekig terjedt a pánik hálója.
Néhány egyértelmű tippen kívül, ahol a két csapat nívója ugyancsak elüt egymástól, borítékolni lehet, hogy lesznek üres helyek a lelátókon, bár a jegyeket januárban napok alatt elkapkodták. A vendéglősök-szállodások visszakerekíthetik megelőlegezett nyereség-kalkulusaikat, ha mégis az európai focifórum és a biztonságiak vállalják a hozzáadott kockázati koeficienst.
Ha meg nem, ott a B variáns. Állunk a bekamerázott és kordonnal őrzött óriáskivetítők előtt, bámuljuk a meccset, cédéről ömlik a stadioneffektus. Nekünk itt Kolozsváron még egy kis nosztalgiára is futja: Janovics Jenő filmjei alatt is zongoraszó járta. De az legalább élő zene volt.
