Listen Live Kolozsvári Rádió

Versajándék Március 8-ra

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: NŐK

Versajándék Március 8-ra
Foto: SIMONFY DANI IRÉN festménye

Articol editat de juhaszeva, 8 március 2016, 16:42

Nem kamasz-szerelem kis hevületében
beszélek.
Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól
vallok,
nők,rokonaim.
Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám,
mint senki más
s szeretlek is benneteket.

Zavarosak, mint én,
termékenyek, mint én,
zavaros források, melyekből aranyat mostam,
igazi aranyat.
Természet tündérei,szeszélyesek és kiszámíthatatlanok,
de igazabbak
a meddő gondolatnál,
a büszke hazugnál,
a csontos,ijesztő, gyilkos férfinál.
Hová is futhatnék én,
kócos fejemmel,
költészetemmel,
rettenetesen-cikázó tétovaságommal,
ha nem lennétek ti,
megértők,megbocsátók,
elvtelen szentek,
jámbor pogányok,
bizonytalan jók,
valóság hű sáfárjai.
Ha varrtok,vagy vajat mértek,
kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmel,
s hócipőben topogtok,kecsesen,de balogul is,mint az albatroszok,
fölkacagott az örömtől,hogy vagytok,
s én is vagyok,mellettetek.
Hozzátok kötözött engem a végzet,
örökkévalóan,
köldökzsinórral, azután a vágyak
eleven kötelével,
hogy mélyetekben keressem az utat az élet felé
s öletekbe ejtsem le terhes koponyámat.

Nem egy,hanem mindegyik.
Mindegyik leányom,mindegyik feleségem,
mindegyik barátnőm, rejtélyes kedvesem.
Mindegyik anyám.

                                            BOLDOG NŐNAPOT!

SIMONFY DANI IRÉN festménye

SIMONFY DANI IRÉN festménye

Dokumentumfilmek galoppja
Kontűr szerda, 11 október 2023, 08:25

Dokumentumfilmek galoppja

Kilenc éve ugyanazt a célt szolgálja a Filmgalopp: teret biztosítani a fiatal alkotóknak filmjeik bemutatására a szakma és a nagyközönség...

Dokumentumfilmek galoppja
Csak az eszünk megmaradjon… – Egressy Zoltánnal a Jolka harangjáról
Kontűr csütörtök, 5 október 2023, 13:27

Csak az eszünk megmaradjon… – Egressy Zoltánnal a Jolka harangjáról

A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten találkozhatott a közönség Egressy Zoltán József Attila- és Szép Ernő-díjas íróval, aki Jolka harangja...

Csak az eszünk megmaradjon… – Egressy Zoltánnal a Jolka harangjáról
Vetró András, a gáthősök szobrásza
Kontűr szerda, 20 szeptember 2023, 12:42

Vetró András, a gáthősök szobrásza

“Csak akkor áll valami, nem csak az épület, a szobrod is, ha a belső gyöngyszemed, a legdrágábbat beépíted abba” – vallja Vetró...

Vetró András, a gáthősök szobrásza
Illusztrátorok nagycsaládja – Koloratúra kiállítás
Kontűr kedd, 12 szeptember 2023, 15:09

Illusztrátorok nagycsaládja – Koloratúra kiállítás

Nagyon sokan a Szivárvány és Napsugár gyermekirodalmi folyóiratok olvasása közben nőttünk fel. A két kiadvány tartalma, képanyaga...

Illusztrátorok nagycsaládja – Koloratúra kiállítás
Kontűr szerda, 6 szeptember 2023, 14:39

Egy szín, mint száz – és legyen az a citromzöld

Darvay Tünde Napocska új életet álmodik régi talált faanyagokra: tálakra, lapítókra, ajtó- és ablakkeretekre festi fel a kékek és...

Egy szín, mint száz – és legyen az a citromzöld
Kontűr kedd, 15 augusztus 2023, 12:28

Látogatóban Pánczél Évi birodalmában

Halkszavú, zárkózott személyiség, aki a mindennapokban teszi a dolgát, kreatívan, szorgalmasan. A rajzolás régóta egyfajta alternatív...

Látogatóban Pánczél Évi birodalmában
Kontűr szerda, 26 július 2023, 17:27

A gyerekeknek szinte mindenről lehet mesélni, csak nem mindegy, hogyan

Négy gyerek- és ifjúsági irodalomban alkotó szerzőt mutatunk be a Kontűrben, akikkel a 2. SepsiBookon ismerkedtünk...

A gyerekeknek szinte mindenről lehet mesélni, csak nem mindegy, hogyan
Kontűr kedd, 18 július 2023, 19:39

Beszédes kisplasztikák humorral – alkotójukról is, rólunk is

Harminchat év után ismét szülőföldjén, Erdélyben állított ki Benczédi Ilona...

Beszédes kisplasztikák humorral – alkotójukról is, rólunk is