Élő Kolozsvári Rádió

Magyari Nándor Lászlóval „konspiráltunk” a ZeneTérben

MagyariNLaszlo_Zeneterben1Konteókról, vagyis összeesküvés-elméletekről, igaznak bizonyult és hamis teóriákról beszélgettünk Magyari Nándor László szociológussal, egyetemi tanárral a ZeneTér július 2-i, élő kiadásában. A kérdéskör filozófiai, szociológiai és részben pszichológiai vonatkozásaira is kitértünk. Tisztáztuk, hogy létezik összeesküvés-gyakorlat is, nem csak elmélet, de azért a „forgalomban levő” konteók többsége hamis, viszont fontos szerepet töltenek be az emberek mindennapi életében, akárcsak a mítoszok vagy a babonák.

Szó esett a Kennedy-gyilkosságok kapcsán született teóriákról és a Nixon-ügyet „övező” duplafenekű elméletekről, amelyek egy részét maga a titkosszolgálat találta ki, továbbá az 1989-es romániai események és az aktuálpolitikai helyzet által szült konteókról sem feledkeztünk meg. Mindenesetre megnyugtató, hogy vendégem szerint mi, erdélyi magyarok nem vagyunk hajlamosabbak a nyilvánvalóan hamis összeesküvés-elméletekben hinni, mint más népek, népcsoportok.

A beszélgetés szüneteiben agymosásról, pénzügyi diktatúráról, üldözési mániáról szóltak a klasszikus és újhullámos „konspirációs” (vagy konspiráció-ellenes:) rockdalok a Republic, az East, Cseh Tamás és a Hobo Blues Band repertoárjából.

A műsor szerkesztett-rövidített változatát hallgathatják meg a lejátszóra kattintva. A teljes műsort július 13-án, hétfőn hajnali 2 óra 2 perctől ismételjük meg az Éjszakai váltásban. (Mihály István)

 

Articol editat de mihaly.istvan, 3 július 2015, 10:50 / actualizat: 3 július 2015, 17:50

Megmutatni a rádiót az interneten
Műsorok szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Műsorok szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Műsorok szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Műsorok szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Műsorok szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Műsorok szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Műsorok kedd, 19 március 2024, 16:14

Visszamegyünk a jelenbe!

Új projektbe kezdtünk a Kolozsvári Rádió 70. születésnapja alkalmából: korábbi riporthelyszíneinkre térünk vissza, és megnézzük, mi...

Visszamegyünk a jelenbe!
Műsorok kedd, 19 március 2024, 15:33

Sztrájkolnak számos községi polgármesteri hivatalban

Napi két órára beszüntetik ezen a héten a munkát több mint 30 Kolozs megyei községi polgármesteri...

Sztrájkolnak számos községi polgármesteri hivatalban